MENÜ
  • Romantikus nyaraláson a Barátok közt sztárja

    Először nyaralt szülei nélkül Szabó Kitti, párjával a tengerparton pihentek.

    Az RTL Klub napi szappanoperájának Lindája először ment a családja nélkül nyaralni. Méghozzá nem is akárhova: Görögországba. Párjával a tengerben hűsöltek, beiktattak egy kevés városnézést, és természetesen a bulizás sem maradhatott el

    “Kristóffal buszra ültünk, és Paralia felé vettük az irányt. Életem első ilyen buszos nyaralása volt, bevallom, kicsit rosszul bírtam a hosszú utat, de mindenképpen megérte” – mesélte Kitti. A nyaralás alatt barátokra is szert tettek, akikkel közösen fedezték fel a görög bulizós éjszakát.

    “Paralia tipikus bulizós hely, szinte csak fiatalokkal van tele az üdülőparadicsom. Megismerkedtünk egy korunkbeli nagy csapattal, akikkel nagyon jóba lettünk és együtt bulizgattunk esténként, de pár fakultatív programot is belecsempésztünk a nyaralásba. Áthajóztunk egy közeli szigetre, ahol a Mamma Mia film pár jelenetét is forgatták, és mivel én hatalmas rajongó vagyok, ezt az élményt semmiképp nem akartam kihagyni. De részt vettünk egy görög esten is, ahol a kiváló helyi specialitások mellett pár görög tánclépést is elsajátítottunk” – adott élménybeszámolót a Barátok közt sztárja.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon