MENÜ
  • Rihanna most igazán bajban van?

    Napvilágra került, hogy a latin szépségű énekesnő lemondta hátralévő nagy-britanniai programjait.

    Napvilágra került, hogy a latin szépségű énekesnő lemondta hátralévő nagy-britanniai programjait. Eredetileg összesen három hónapra költözött volna Londonba, hogy felvegyenek pár epizódot egy reality műsorból, a Sky Living-ből, most azonban módosulni látszik a terv. Rihanna menedzserei kihátráltak a hátralévő részek mögül betegségre hivatkozva.

    Ahogy egy hozzá közel álló forrás fogalmazott: “töröltette az utat és minden munka jellegű kötelezettségét, ami egyáltalán nem vall rá. Az elmúlt hónapokban nagyon önpusztítóan élt. Cigi, pia és bulik a rengeteg munkán túl.” Rihanna nemcsak a forgatást vállalta be a szigetországban, de egyéb programokat is.

    Ő lett volna a következő hónapban a Wireless Festival vendége, illetve a Radio 1-be is vállalt szereplést. Nem tudni, hogy ezek a fellépések is le lesznek-e mondva, de sajnos egyelőre úgy néz ki, hogy könnyen előfordulhat.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon