MENÜ
  • Rihanna hányásig bulizott – majd tovább!

    Rihanna csak jól akart szórakozni, de kicsit tartani kellett volna a mértéket.

    Az énekesnő vad partizást tervezett legjobb barátnőjével tűzpiros ruhájában, ami maximálisan vadra sikeredett. Nem csak áttáncolta az éjszakát, hanem még bele is hányt a szalvétába. Woohoo!

    Riri a Las Vegas-i klubban természetesen a VIP-részlegben foglalt helyet, ahol egy kicsit kavargott a gyomra. “Egy szalvétába hányt bele. Később egy srác adott neki egy fehér törölközőt, azzal takarította fel magának.”

    De igazi vad lányhoz illően ez Ririt nem állította le. Hamarosan újra nekiállt bulizni, kicsit hadonászott a mobiljával – csoda, hogy nem Twitterezett – majd jót ivott és táncolt Ne-Yóval, aki ugyancsak a hely vendége volt.

    Fél hatkor viszont véget ért a móka – legalábbis hinnénk! Ririék ezek után egy sztriptízbárba vették az útjukat, ahol csodák csodájára egy kép sem készült – pedig RiRi jól berögzült szokása, hogy félmeztelen sztripperekkel instagrammol…

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon