MENÜ
  • Rick Astley X-Faktor CD-kel hagyta el Magyarországot

    Nagysikerű koncertet adott az angol popvilág egyik legsikeresebb előadója, Rick Astley csütörtök este az Unique Fesztiválon a Budai Várban. A nyolcvanas évek popcsillaga az RTL Klub stábjainak is nyilatkozott többek között a tehetségkutatókról.

    – Nagyon szeretem a tehetségkutatókat, szerintem szükség van rájuk és bevallom, Angliában rendszeresen figyelemmel kísérem az X-Faktor adásait. Nagyon nehéz dolguk van ezeknek a fiatal srácoknak, hiszen minden héten valami új produkcióval kell kiállniuk a színpadra, miközben egy teljesen új világba csöppentek. Zsűrizni még sosem hívtak, nem is tudom, mit válaszolnék egy ilyen felkérésre. De nézőként is mindig jól szórakozom. Sőt, olykor az az érzésem, nem biztos, hogy azoknak van a legjobb hangjuk, akik az elején végeznek, az ötödik-hatodik helyen is fantasztikus előadók találhatóak, akik akár nagyobb karriert futhatnak be – nyilatkozta Rick Astley a Híradó stábjának.

    Az 1987-ben a Never gonna give you up című dallal feltűnt énekes több mint negyven millió albumot adott el az elmúlt évtizedekben és a mai napig ő az egyetlen olyan férfi énekes, aki nyolc dalával elfoglalta az angol TOP10-es lista helyeit.

    Rick Astley egyébként retteg a repüléstől, így minden európai fellépésre saját autójával megy. Magyarországra 17 órás utazás után érkezett meg, tekintélyes CD-gyűjteménye jóvoltából telt gyorsabban az utazás. Az RTL Klub meglepte őt egy X-Faktor CD-válogatással. Érdeklődve kérdezte, az albumok tulajdonosai közül kik nyerték meg az első két szériát és mikor indul a harmadik évad. Rick Astley megígérte, nemcsak ő hallgatja majd meg a CD-ket úton a következő helyszín, Németország felé, hanem egykori magyar babysitterüknek is megmutatja az albumokat.

    A Rick Astley-vel készült interjúk a péntek esti Híradóban és Fókuszban láthatóak, az X-Faktor harmadik évada pedig jövő szombaton, szeptember 1-jén indul az RTL Klubon.

    Forrás és fotó: Sajtóklub

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon