MENÜ
  • Rendőrőrsöt próbált kirabolni

    A tinédzser azt állítja, csupán viccelt a rablással kapcsolatban.

    Egy 18 éves dallasi fiút letartóztattak, annak vádjával, hogy megpróbálta kirabolni a Dallasi Rendőrkapitányságot.

    Keithan Manuel besétált a rendőrőrsre és az ügyfélszolgálaton ülő hölgynek azt mondta, tanúskodni érkezett. Míg a nő a számítógépen kereste a fiú által megadott névhez tartozó aktákat, ő a kézfeje köré tekert egy fehér törölközőt és amikor a nő felnézett, azt mondta, fegyver van nála és követelte, adja át neki az összes pénzét.

    “Esküszöm, semmi ilyesmit nem mondtam, Istenre esküszöm! Ezért is nem találtak nálam fegyvert. Csak vicceltem, nem gondoltam, hogy komolyan fogja venni” – nyilatkozta a fiú a CBDFW.com-nak.

    Ugyan a fiúnál valóban nem találtak fegyvert, de a rendőrség nem volt éppen vicces kedvében, ezért Manuelt azonnal letartóztatták. Most pedig rablási kísérletért súlyos büntetéssel kell szembenéznie.

     

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon