MENÜ
  • Rekordot döntött az Ezer Lámpás Éjszakája

    Négy éve az eltűnt gyermekek nyomában

    Több mint 20.000 résztvevője volt az idén negyedik alkalommal megrendezett Ezer Lámpás Éjszakája eseménynek, mely az eltűnt gyerekek ügyének fontosságára hívja fel a társadalom figyelmét.. Kilenc városban, több mint 60 fellépő koncertjeit hallgathatta a nagyérdemű, az est zárásaként pedig minden eddiginél több, közel 10 000 világító léggömb szállt egyszerre a magasba, utat mutatva az eltűnt gyermekeknek.

    kárász

    Az eltűnt gyermekek megtalálását segítő „tejesdoboz-akciót” Kárász Róbert televíziós műsorvezető honosította meg 2011-ben, és ugyanebben az évben indította el a saját ötletén alapuló Ezer Lámpás Éjszakája elnevezésű rendezvényt, amely az eltűnt gyermekek világnapjához, május 25-éhez kapcsolódik. A rendezvény az évek során országossá nőtte ki magát: idén 9 hazai városban sikerült az eseményt megvalósítani.

    bereczki szinetár

    A hazai könnyűzenei élet kiválóságai énekeltek az eltűnt gyermekekért!

    61 híresség állt színpadra az Ezer Lámpás Éjszakáján azért, hogy felhívja a figyelmet az eltűnt gyermekek ügyének fontosságára. Budapesten tíz koncertet adtak a sztárok, énekelt többek között Bereczki Zoltán, Szinetár Dóra, Takács Nikolas, Király Viktor és a Sugarloaf is, a vidéki városokban pedig Radics Gigi, Majka és az Intim Torna Illegál is fellépett. A színpadon megszólalt a 2009-ben rejtélyes módon eltűnt Ackermann Dávid édesapja is, aki a következő szavakat üzente fiának: “Dávid! Holnap lennél 23 éves! Bárhol is vagy, tudd, hogy boldog születésnapot kívánok!

    ezerlámpás

    Rekordmennyiségű, 10.000 világító lufi szállt a magasba

    Az Ezer Lámpás Éjszakája védjegyévé vált világító lufik felengedésével zárult az országos rendezvénysorozat, ahol újabb rekordot sikerült felállítani. Idén minden eddiginél több, összesen 10 ezer világító lufit engedtek egyszerre a magasba, jelképesen utat mutatva ezzel minden gyermeknek és fiatalkorúnak, akiket keresnek szeretteik.

    ezerlámpa

    Nemzetközivé bővülhet az Ezer Lámpás Éjszakája

    A nemes ügyet szolgáló program a következő évben tovább bővülhet. Újabb városok csatlakozásán kívül a kezdeményezés nemzetközivé is válhat. 2015-ben Európa több városában emelkedhetnek majd magasba a léggömbök, és egy emberként szólhat Európa az eltűnt gyermekekhez, hogy „Gyertek haza!

    A gyermekeltűnések száma egyre növekszik. Tavaly összesen 12.600 fiatalkorút keresett a rendőrség Magyarországon, közülük 171-en nyomtalanul tűntek el, őket a mai napig sem találják.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon