MENÜ
  • Radikálisan mutatták be az iskolában a radikalizmust

    Egy csapatnyi Massachusetts állambeli szülő van felháborodva, miután a  arra kényszerítettek huszonöt diákot, hogy dobják el az amúgy nekik járó ételt, amennyiben azt nem tudják kifizetni. A kiszolgáló így akarta megmutatni, hogy mi is az a kapitalizmus.

    A beszámolók szerint a gyerekek sírva és éhesen mentek haza.

    Hát, ilyen a kapitalizmus. Sokszor sír és éhes az ember.

    Az élelmezésért felelő adminisztrátor a diákoknak nem volt hajlandó ételt adni, akiknek nem volt előre befizetve a menük ára és akiknél nem volt elegendő készpénz a vásárlásra.

    A terület oktatási felelőse azóta kirúgta a férfit és kijelentette, hogy tilos lesz bárkitől is megvonni az ételt a jövőben.

    “Az én körzetemben nem lesz olyan, hogy valaki éhesen menjen haza. A gyerekeknek ennie kell.”

    Az egyik szülő így nyilatkozott az incidensről:

    “Dühös vagyok, hiszen míg az emberek a börtönben kapnak ételt, az én kitűnő tanuló lányom éhes marad!” 

    A szülők szerint ha figyelmeztették volna őket arra, hogy pénzt kell vinni az ételre, adtak volna gyerekeiknek.

    Az eset leginkább azért megdöbbentő az amerikai szülőknek, mivel az ottani rendszer szerint akiknek nincsen pénze étkeztetésre, alanyi jogon azoknak is jár egy szendvics és egy pohár tej. De itt a gyerkőcök ehhez sem juthattak hozzá.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon