MENÜ
  • Radics Gigi mehet A Dalba

    Az MTVA által felkért – a Szerzői Jogi Szakértő Testülethez tartozó – zenei szakértő, Victor Máté állásfoglalása és a román énekesnő menedzsmentjének véleménye alapján az MTVA és A Dal zsűrije azt a döntést hozta, hogy a Radics Gigi által előadott Úgy fáj című dal továbbra is versenyben marad.

    Bár a Blikk szerkesztősége néhány hallgatás után úgy találta, hogy Radics Gigi Úgy fáj című dala plágiumgyanús, az MTVA által felkért valós szakértő szerint erről szó sincs.

    „Összehasonlítottam a két dalt (Paula Seling: Timpul és Radics Gigi: Úgy fáj c. számait). A két dal szerkezete, kompozíciós felépítése, hangszerelése nem mutat semmi hasonlóságot. Hasonlóság csak egyetlen elemben fedezhető fel, a refrén első négy ütemének dallamában. […] Szándékos másolást semmiképp sem feltételeznék, mivel mindösszesen 3 ill. 4 hangot használó, igen egyszerű, patron-szerű motívumokról van szó. Ilyen kevés hang esetében – különösen egy ilyen, zenei közhelyeket szívesen használó műfajban – a hasonló fordulatok születésének matematikai valószínűsége is hatványozott. Ilyenek könnyen megszülethetnek bárkinek az agyában, anélkül, hogy a szerzők ismernék egymás munkásságát. S mivel a hasonlóság mindössze két ütemben (s annak ismétlésében) érezhető, és mivel azon belül is vannak azért eltérések, a dolgot a véletlennek tulajdonítom.”

    Tekintettel a fenti véleményekre, az ügy elmúlt 48 órában történt alapos kivizsgálása és több szakértő véleményének meghallgatása után az MTVA sok szerencsét kíván a szombati döntőben az énekesnőnek.

    Forrás: MTVA Sajtóiroda

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon