MENÜ
  • Puzsér gyűlöli a főműsoridős tehetségkutatókat

    A kendőzetlen stílusú kritikus nem partner a kereskedelmi csatornák bájolgásában. A Csillag születik zsűrizését azért vállalta el, hogy nagyobb tömeg előtt kritizálhassa az általa gyűlölt „média-szennyet“.

    Puzsér Róbert az első felkérésnél kapásból nemet mondott a RTL Klubnak, később gondolta csak meg magát, mert rájött, így lehetősége adódik nagyobb tömegekhez szólni. Puzsér célja nem az öncélú bájolgás volt – nevelni akarta a népet.

    „Nem az én világom a bulvártelevíziózás meg ez a revüműsoros, flitteres, tűzijátékos, érzelemhömpölygôs, szombat esti főműsoridős ­tömeg szórakoztatás. Soha nem néztem ilyet, sőt nagyon idegesített, ha csak odakapcsoltam. Számtalan kínos pillanat és rengeteg, eredetiséget nélkülözô, színvonaltalan produkció. Aztán rájöttem, akár a zsűriben is előadhatom ugyanazt, amit a tévé előtt szoktam.“ – nyilatkozta a kritikus.

    Puzsérnak nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet a show biznisz hazugságaira, az ostoba dalszövegekre, az előadók, műsorvezetők alkalmatlanságára. „Így volt értelme a jelenlétemnek, nem csak öncélúan parádéztam, ahogy a média címzetes pojácái.“ – magyarázta.

    Puzsér a jövőben növelni szeretné a „csapásszámot“, ha van rá lehetősége. A műsor folytatását csak akkor vállalja el, ha a csatorna figyelembe veszi az ő szigorú feltételeit, és nagyobb mozgásteret ad majd a szókimondó ítésznek.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon