MENÜ
  • Puszta kézzel fogták el a cápát

    Három férfi csupán a poén kedvéért kapott el egy halat a kezükkel. Egy 125 kilós cápát.

    “Hülyeség volt, de szép emlék lesz!” – nyilatkozta a viccesnek nehezen nevezhető esetről Jonathan Cook, aki Cody Harlannal és Robert Truttal vadászták le a vadállatot.

    A három férfi a hajnali órákban a parton eredetileg pompano halakra vadászott, de ha már úgy esett elejtettek egy cápát is.

    “Észrevettük valami fadarabnak látszó tárgyat a vízben” – nyilatkozta Trutt. Aztán miután észlelték hogy a fadarab mozog, először azt gondolták, hogy egy delfinnel van dolguk, majd rájöttek, hogy ez sokkal inkább egy cápa – gondolataik szerint ez viszont egy halott cápa volt.

    Harlan ekkor döntötte el, hogy el kell kapni – méghozzá a fogaiért.

    A szerencsétlen állatot a farkánál ragadta meg, majd egészen a térdig érő vízig húzta, ahol aztán két társa segített neki abban, hogy kiemeljék a vízből. Mikor a cápa viszont a szárazföldön elkezdte mozgatni farkát és nyitogatni a száját, rájöttek, hogy az állat bizony életben van.

    “Akkor jöttünk rá, hogy nagyobbat dolgot vállaltunk be, mint gondoltuk!”

    Ezek után felhívták a hatóságokat, hogy legális-e cápát kifogni a vízből. Miután tisztázták, hogy törvényileg megengedhető, a szegény állatot Cook Nike-cipőjével ütötték le.

    Mint kiderült a szerencsétlen állat már fuldoklott egy nagyobb haldarabtól, melyet még a szebb időkben falt fel.

    Mellesleg az azóta grill-finomsággá vált ragadozó falánksága mentette meg a három férfit. Ugyanis ha a hal éppen nem fulladozik egy másik haltól és rendesen tud védekezni…

    A három férfiből lett volna eledel…

    Fotó: TINA HARBUCK / The Destin Log

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon