MENÜ
  • Púposságot okoznak az okostelefonok

    Az orvosok figyelmeztetnek.okto

    Egyre több a púpos és a gerincferdüléses gyerek az okostelefonok túlzott használata következtében. Dr. James Carter, vezető ausztrál gerincgyógyász arra figyelmeztetett, hogy egyre gyakoribb az SMS-nyak a hét év feletti gyerekeknél, akik órákat töltenek azzal, hogy okostelefonjukat és táblagépüket bámulják.

    generic-man-using-smartphone

    „Az normális, előre ívelés helyett a pácienseknél hátra ívelést látni,“ mondta dr. Carter a Daily Mail Australia magazinnak. „Degeneratív lehet, gyakran fej-, nyak-, és hátfájdalmakat okozva. Sok beteg panaszkodott fejfájásra, de azt találjuk, hogy az SMS-nyak okozza.“

    A tanács az volt, hogy kerüljük ülő vagy fekvő helyzetben a laptop- és telefonhasználatot, és emeljük az eszközöket szemmagasságba. Dr. Carter elméletét Sammy Margo, fizioterapeuta is megtámogatta, de azt is hozzátette, hogy az SMS-nyak a mozgáshiány következménye is lehet.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon