MENÜ
  • Pucér melleit használta ecsetnek

    ...avagy tehetségkutató thaiföldi módra - videó.

    Lesokkolta a zsűrit és a közönséget a Thaiföld tehetségei verseny egyik jelentkezője. A csinos hölgy a színpadon ledobta ruháit, majd meztelen felsőtestére festéket öntött és vonaglani kezdett a vásznon. A 23 éves, magát független művésznek tartó hölgy elmondta, ha a kezeivel viszi fel a vászonra a festéket, a kutyát sem fogja érdekelni.

    A zsűri soraiból a legnagyobb, és szinte egyetlen ellenállást Pornchita Na Songkhla színésznő produkálta mondván, hogy ez elfogadhatatlan a művészet világában. Pedig a zsűritagról is készültek 2010-ben toplesz fotók, igaz, az ő melleit nem festék, hanem csokoládé fedte.

    A versenyzőt a zsűri többi tagja, akárcsak a közönség, végül védelmébe vette. A balhéból a kulturális miniszter sem maradt ki, aki magyarázatot kért a meztelenség miatt a műsor készítőitől. Thaiföldön ugyanis a televízióban megjelenő meztelenség a közerkölcs súlyos megsértésének számít. A műsor készítői azzal védekeztek, hogy őket is alaposan behúzták a csőbe, ugyanis az előválogatáson szó sem volt vetkőzésről.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon