MENÜ
  • Pók ragadt a fülében

    Egy kínai hölgy azzal a panasszal fordult az orvosokhoz, hogy furcsa, viszkető érzést érez a fülében. Nem kapott megnyugtató választ: egy pók élt a hallójáratában.

    Az asszony hallójáratában az orvosok szerint már körülbelül öt napja élhetett az állat. A pók kivétele cseppet sem volt veszélytelen: tartani kellett attól, hogy a művelet közben esetleg beljebb csúszik vagy hogy megharapja a pácienst. Végül sós vízzel mosták ki az állatot.

    Miután kiöblítették az rovart, a nő a beszámolók szerint zokogott a hálálkodás közben. A feltevések szerint a pók felújítás közben költözhetett be a nő a lakásába, a fülébe pedig miközben a szerencsétlen áldozat aludt.

    Kínában és a Föld más részein idén óriási számban nőtt meg a bogarak és pókok száma a globális felmelegedés miatt. “Ezek a rovarok hidegvérűek, vagyis nagy hőségben gyorsabban fejlődnek, ami több generáció kifejlődéséhez vezet.” – mondta el Jim Frederick szakértő.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon