MENÜ
  • Péterfy Bori új számokkal is készül

    A kisfia születése miatti több hónapnyi kihagyás után Péterfy Bori szépen lassan kezd visszatérni a hazai zenei életbe.

    A kisfia születése miatti több hónapnyi kihagyás után Péterfy Bori szépen lassan kezd visszatérni a hazai zenei életbe. Ennek egyik nagyszerű állomása lesz az idén július harmadika és nyolcadika között Velencén megrendezésre kerülő EFOTT, azaz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A fesztiválok világában Bori mindig is jól érezte magát, hiszen az ide látogató fiatalok rajongói táborának jelentős részét alkotják. Ő pedig ismét készen áll, hogy meghódítsa a fesztivál közönségét.

     “Nagyon várom már az EFOTT-ot, lévén, hogy a közönség egészen speciális. Mindig nagy élmény egyetemisták előtt fellépni. Érdekes azt látni, ahogyan változnak a fiatalok. Ami a koncertet illeti, tervezzük, hogy új számokat is viszünk Velencére” – tette hozzá örömmel az énekesnő, aki nem mellesleg a színházi világban is otthonosan mozog.

    Ő maga július hatodikán, azaz pénteken fog fellépni a rendezvény Pepsi színpadán, este hét órától. A műsor körülbelül egy-másfél órás lesz. Előtte ugyanitt a Magashegyi Underground, őt követően pedig a Kiscsillag fogja szórakoztatni az egyetemistákat és főiskolásokat. Bori egyébként külön kiemelte, hogy nagyon örül annak a kezdeményezésnek, miszerint a rendezvény minden napján lesznek színházi előadások is.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon