MENÜ
  • Összkép – Így éld túl a vizsgaidőszakot!

    Jön, megállíthatatlanul érkezik minden egyetemista és főiskolás rémálma. A vizsgaidőszak.

    Mindig tudjuk, hogy el fog jönni az ideje, de amikor itt van már pánikban vagyunk. Szerkesztőségünkben megkérdeztük, hogy ki hogyan éli túl a vizsgaidőszakot.

    Puskaírás

    Természetesen senkit sem szeretnénk csalásra ösztökélni, de az előre gyártott segítség – nevezzük így – stresszhelyzetben akár életmentő is lehet. A rutinos vizsgázók szerint bizonyított tény, hogy plusz önbizalmat adhat a zsebben lapuló rövidített tananyag, hiszen tudjuk, hogy a vészhelyzet esetén lenne hova nyúlni. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben magunknak készítjük el, már maga a megírása is esély az ismétlésre, illetve a memorizálásra. Ne legyünk viszont álszentek, többségünk biztos folyamodott már ilyen-olyan segítséghez a vizsgák megírása alatt. A jobbfej tanárok szerint nincs is ezzel akkora baj, hiszen legalább foglalkoztunk a tananyaggal.

    Zenére tanulás

    Sokáig kizárólag néma csendben tanultam, ám később a zavaró hangok – mellettem ülő szuszogása, a szomszéd indokolatlan lakásfelújítása mivel mással, mint fúróval, satöbbi – kizárására elkezdtem zenét hallgatni a felkészülés alatt. Észrevettem, hogy amennyiben nem a kedvenc dalomról van szó, amit nyilván nem bírok ki dúdolás nélkül, sokkal ritmusosabban haladok. A zene és a szöveg miatt ráadásul könnyebb felidézni az olvasott tananyagot. Olyasmi lehet ez, mint hogy sokak szerint a kapcsolódó ábrák is segítenek. Ha van mihez kötni a tanultakat; legyen az diagram vagy egy éppen egy dal, sokkal könnyebben felidézzük majd, amikor szükség lesz rá.

    Az utolsó pillanat

    A vizsgaidőszak mindig csak addig tűnik megoldhatatlan feladatnak, amíg el nem kezdődik. A kezdeti pánik ugyanis az első sikeres vizsga után gyorsan rendszerezett tennivaló-listává növi ki magát és az ember gyorsan ráhangolódik a megsokszorozott tanulásra. Ami részemről bevált éveken keresztül, az az, hogy amit csak lehetett, az utolsó pillanatra hagytam. Még mielőtt elkezdtem egy-egy adott vizsgára tanulni, átnéztem a konkrét mennyiségeket és ismerve magamat kiszámoltam, körülbelül mennyi ideig tart végigolvasni illetve megtanulni az anyagot. És beletörődve a saját hanyagságomba, kizárólag annyi idővel előbb álltam neki, amennyi feltétlenül szükséges volt. Így elég nagy a nyomás, hogy normálisan tanuljunk, arra figyeljünk, amire valóban kell és a hetekig tartó izgulás is letudható két-három nap alatt. Koncentráltabban és gyorsabban tanulhatunk így, akármilyen furcsán is hangzik, mintha heteken keresztül tanulgatnánk bele-belenézve a jegyzetekbe. Én az utolsó pillanatban megkezdett munka híve vagyok. És még soha nem kellett miatta pótvizsgára mennem.

    Tanulj éjjel!

    Ha napközben, esetleg reggel állunk neki tanulni és úgy döntünk, az egész napunkat rászánjuk, sokszor szembesülhetünk azzal a problémával, hogy valami mindig elvonja a figyelmünket. A lakótársunk fel-alá mászkál, telefonálgatnak a barátaink, kísértést érzünk arra, hogy elmenjünk egyet sétálni, satöbbi. Ezt azonban nagyon könnyen kiküszöbölhetjük. Fordítsuk arra a nappalokat, hogy pihenjünk, lazítsunk és tegyük, amihez kedvünk van. Az éjszakák pedig teljesen optimálisak a tanulásra, feltéve, ha bírjuk a virrasztást. Egy este kilenckor elkezdett és hajnalban befejezett roham után még az alvás is jobban esik, tudva, hogy utána egy egész napunk van arra, hogy kipihenjük a tanulás okozta fáradalmakat. Ráadásul éjszaka csend van és nyugalom.

    Higgy a karmádban!

    Köszöntök Mindenkit, aki hisz a karmában és jó sorban állt, amikor a vizsgázással kapcsolatban osztogatták. Ez vagy kíséri az embert, vagy nem, ami persze nem jelenti azt, hogy a szerencsés csillagzat alatt születetteket is néha ne érné egy hatalmas pofon, elégtelennel a tenyerébe tetoválva. De végső soron kettes soha és hármas is csak nagy ritkán kerül az indexbe. Akkor is, ha becsületesen napokig tanul rá az ember és akkor is, ha aznap hajnalban kezdett neki egy háromszáz oldalas anyagnak. Ha baj van, fő a magabiztosság, a jól időzített bociszemek és mártírszöveg, a “jaj igen, arra gondoltam, amit a Tanár Úr mondott”. Ha jó a karmád, ezekkel tuti nyerő vagy. Vagy utolsó menekülő útként kihúzod az egyes tételt, ami 90 százalékban a legkönnyebb és amit amúgy is elolvastál legalább a feléig, mert akkor még tartott a lelkesedésed.

    Tanulj reggel! 
    Vannak éjszakai baglyok, mások két héten keresztül tanulnak egy vizsgára és vannak olyanok is, akik a rövidtávú memóriájukra bízzák a küldetés teljesítését. Az utóbbi főleg azoknak válik be, akiknek elég egyszeri elolvasás is ahhoz, hogy megragadjon a lényeg és legalább egy elégségessel átessenek az aznapi gyomorgörcsön. Persze ha az ember alapos munkát szeretne végezni, amelynek a végén megérdemelten kerül jó jegy az indexébe, akkor ezt a megoldást messziről kerülje el. Megvannak azonban a maga szépségei. Végre egyszer időben kelünk, korábban mint bárki más a környéken. Ha olyan fekvésű a szobánk, akkor gyönyörködhetünk a felkelő Nap fényeiben és elkezdjük értékelni a reggelizés procedúráját. Feltéve persze, ha nem vagyunk izgulósak és magunkba tudunk diktálni kaját anélkül, hogy visszaköszönne.
    Osszuk be az anyagot!

    A vizsgaidőszaknak az a legkönnyebb része, mikor véget ér. De addig hogyan is vészelhetünk át majdnem másfél hónapot? Talán télen könnyebb, hiszen nem csábít a szabadba a napsütés és a madárcsicsergés. Kinézünk az ablakon, és már megborzongunk a hidegtől, minden olvad és latyakos, legszívesebben otthon maradnánk. És tanulás közben ezt meg is tehetjük. Persze félő, hogy leülünk a kedvenc kanapénkba egy jó regénnyel, vagy ilyenkor tartunk sorozat-maratont, esetleg megjelenik egy régen várt számítógépes játék. Különben is, karácsonykor kinek van kedve tanulni? Mégis, nyerő taktika, ha beosztjuk az időnket, és nem mindent az utolsó pillanatra hagyunk. Rendszerezzük a tanulnivalókat, szedjük össze a jegyzeteket, húzzuk ki őket vastag kijelölővel, és máris túlteljesítettük a napi adagot. Aztán elkezdhetünk oldalanként magolni.  És lássunk csodát, egy hét után már majdnem megtanultuk a következő vizsga anyagát. Utána pedig minden kezdődhet előröl. Igen, messze van még a február eleje.

    Jutalmazd magad!

    Számomra a vizsgára való készülés legnehezebb része sosem az volt, hogy nekiálljak tanulni, hanem hogy összeszedjem azt, amit meg kell tanulni. Ilyenkor olvasmányok végeláthatatlan sorát kell átnyálazni, oldalról oldalra, fejezetről fejezetre haladva, sokszor vért izzadva, mert érthetetlen, unalmas, meg amúgy is a fejünkben van ezer másik dolog, amit hirtelen nagyon szívesen csinálnánk. A megoldás ilyenkor – és ha már megvan a tanulnivaló anyag is – ha jutalmazzuk magunkat. Tételenként egy kis Faceboook. Oldalanként egy kocka csokoládé és minden este egy jó kis sorozat, film, vagy sör. Nem csak a jegy az érdem, hanem az is, hogy okosan készültünk, szabadidőnket nem sajnálva! Arról nem is beszélve, hogy a jutalomfalatok és jutalomszünetek épp annyira kapcsolják ki az agyunkat, hogy tudjunk pihenni a nagyobb eredményesség tükrében.

    Essünk túl rajta

    Jobban járunk, ha a lehető leghamarabb bevállaljuk, és igyekszünk befoglalni minél korábbi vizsgaidőpontokat. Elsőre talán rosszul hangzik rögtön elkezdeni a könyvtárazást, esetleg éjszakázást a szorgalmi időszak után. Nyilván mindenkinek jobban esne legalább egy pár napos lazítás. Viszont gondoljunk csak bele: a halogatás sosem segít, mert még ha nem is tanulunk addig, akkor is stresszesek leszünk, és kár hetekig idegeskedni valami miatt, amin már az elején túleshetünk. Utána pedig következik a legjobb: lazítással esetleg bulival tölteni a vizsgaidőszak második felét.

    Aludjunk sokat

    Különösen sokan esküsznek az egész éjjel bagolyként virrasztó üzemmódról a vizsgákat megelőző pár napban. Ám a kialvatlanság könnyen megbosszulhatja önmagát. Koncentrációs zavarokhoz, emlékezetkieséshez vezethet, továbbá fizikailag is a lehető legrosszabbul hat ránk. Jobban járunk, ha már mindenképpen a lehető legtöbb időt akarunk szentelni a tanulásnak, hogyha inkább reggeltől estig, mintsem estétől reggelig állunk igába. Ráadásul kár lenne ok nélkül felborítanunk a bioritmusunkat, ha már egyszer túl lehet élni ésszel, kipihent állapotban.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon