MENÜ
  • Orvlövészek az óriáspatkányok ellen

    Teheránban hajtócsata indult a milliós patkánypopuláció ellen...

    Teheránban már régóta okoznak komoly problémákat a patkányok, amik ellen 2000-ben még egy mérgezési programot is bevetettek a hatóságok. akkor 25 millióra becsülték a kártevők számát a városban – a helyzet pedig ma sem javult.,

    Mint kiderült, a méreg nem hatott kellőképpen és továbbra is több patkány él Irán fővárosában mint ember, így taktikát váltottak – idén orrlövészekkel próbálkoznak.

    A BBC értesülései szerint tíz csapatot indítottak el géppuskákkal és infra-vörös fénnyel a hetekben, akik már kétezer tetemet gyűjtöttek össze. Ez viszont csepp a tengerben, hiszen a patkányok száma biztosan tizenkét millió felett jár, így az állam úgy döntött, hogy a csapatok számát megnöveli negyvenre.

    A hatóságok elmondása szerint a patkányok utáni hajtócsata egy 24/7-es hadjárattá vált.

    A harc heve pedig cseppet sem meglepő, hiszen az állatok már nem csak az általuk terjesztett betegségek miatt lehetnek veszélyesek. Néhány patkány súlya elérte az öt kilogrammot, ahogy az elolvadó hó pedig megemelte a csatornák vízszintjét, ezek az óriási nőtt példányok egyre közelebb kerülnek az emberekhez, közvetlen veszélyt jelentve.

    Múlt hónapban New Yorkban jelentettek problémát a patkányok

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon