MENÜ
  • Országadósságnyi bevétel a Bosszúállókból

    Nem kezdődött valami rózsásan az év a Disney számára, miután John Carter című filmjük óriásit bukott a mozikban. De úgy néz ki, anyagi problémáktól nem kell félnie a legendás cégnek. A bosszúállók ugyanis hihetetlen összegeket biztosít nekik bevételeivel

    Miután a Marvel legendás szuperhőseit összegyűjtő film az USA-n kívüli régión már eddig is 218 millió dollárnyi bevételt produkált és a közelgő kínai és orosz bemutató is valószínűleg 200 milliót fog érni, a szakértők szerint az összesített bevétel elérheti a 400 millió dollárt is vasárnapih. Ha pedig ehhez hozzáadjuk az amerikai mozik 150 milliós várt forgalmát, akár az is elképzelhető lesz, hogy a mozifilm összesen több, mint 500 millió dollárt, ami körülbelül 100 milliárd forintot jelent.

    Ez már a közelébe érhet a Disney eddig legnagyobb bevételéhez, amit az Iron Man 2 zsebelt be. A vasember ugyanis 623 millió dollárt, azaz 134 milliárd forintot ér. Ennyi összegből Magyarország alaposan kikerülne a slamasztikából.

    Kritikánkat a filmről pénteken olvashatjátok el, míg a bemutatón készült interjúinkat már megtekinthetitek a Videók oldalon!

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon