MENÜ
  • Oroszlánkölykök születtek Gyöngyösön

    Az egyelőre aranyos és kicsi állatokat január közepétől akár meg is simogathatjuk.

    Három oroszlánkölyök is született az elmúlt hónapban a gyöngyösi állatkertben, közölte a létesítmény tulajdonosa, Barcai Henrietta.

    A kölykök szerencsére már majdnem túl vannak az életük legkritikusabb időszakának számító első három héten. Sőt, már a járással is megpróbálkoztak, habár kevés sikerrel. A kicsik főként csak alszanak, illetve négyóránként esznek, macskatápszert kapnak kevés kecsketejjel és pár csepp mézzel kiegészítve.

    Január elején az első védőoltásokat is megkapják a kölykök. A látogatók ezután nézhetik meg a kicsiket, valamint akár meg is simogathatják őket.

    “A kicsiknek egyelőre nincs nevük, a vendégektől várunk majd ötleteket” – mondta Barcai Henrietta.

    Egyébként a kölykök apja Zimba, anyjuk Linua.

    Fotó: MTI

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon