MENÜ
  • Orosz Barbi könyörtelenül mustrálja a csajokat

    Ahogy a művészettörténészek egy műremeket, olyan alapossággal veszik majd górcső alá a zsűritagok a 2012-es Beach Girl döntőjébe jutott versenyzőket. A szigorú ítészek, - köztük Orosz Barbi és Hajas László - azt ígérik, hogy árgus tekintetüket egyetlen apró szépséghiba sem kerülheti majd el.

    “Iszonyú kritikus vagyok, másokkal és magammal szemben egyaránt” – bocsájtotta előre a Tűsarok műsorvezetője. – “Egy hagyományos szépségversenyen is kifogástalanoknak kell lenniük a lányoknak. Ezen az augusztus 18-i megmérettetésen pedig a tökéletesség hatványozottan elvárás, hiszen egy falatnyi bikiniben a test legapróbb hibái is előjönnek, semmit sem lehet elfedni” – magyarázta Barbi.

    Ő már csak tudja, mit beszél, hiszen saját bevallása szerint 5 éves koráig olasz szépségversenyeken nevelkedett.

    “Édesapám gyakran zsűrizett ilyen jellegű megmérettetéseken, így rutinos rókaként pontosan tudom, mire kell majd figyelnem. Fontos, hogy a nő fürdőruhában is épp olyan profizmussal és eleganciával tudja viselni és használni feminin eszköztárát, mintha csak estélyi ruhában vonulna. Az igazi nőről strand-szerelésben is sugározzon a magabiztosság és az a csipetnyi rafinéria, amivel nyomot hagy és csábít” – sorolta.

    Mindezek mellett Barbi szerint legfontosabb az a bizonyos kisugárzás, aminek hiányában egyetlen szépség sem viheti el a pálmát.
    Egyetért ezzel hazánk egyik legnevesebb mesterfodrásza, Hajas Laci is, aki szintén ott ül majd a zsűri soraiban.

    “Nyaraláskor, a feleségem mellett csak a szemem sarkából kukucskálom meg a legújabb bikini divatot, a Sun City strand szépségversenyén viszont hivatalból kell majd alaposan szemügyre vennem a hölgyeket” – nevetett Laci. – “A legfontosabb, hogy a lányok ne csak a szépségükkel, kifogástalan testükkel varázsoljanak el, de sugározzák magukból azt a bizonyos titkot, amitől igazi nőként működnek. Nekem fontos, hogy egy hölgy akkor is elegánsan és ízlésesen jelenjen meg, ha éppen nem az Operában, hanem a vízparton vonul. Nálam biztosan olyan szépség lesz a befutó, aki – akár picike, akár magas, akár dús idomú, akár kevésbé, de arányos. Számomra ez nagyon fontos – summázta a szakember.”

    A Beach Ball Pearty és Retrostar programok közé ékelt Beach Girl résztvevőinek tehát fel van adva a lecke. Egy biztos: azok a lányok, aki elég bátrak voltak, hogy bikiniben a kíméletlen ítészek előtt bizonyítsák szépségüket és megmutassák kendőzött bájaikat, nem csak a rengeteg nyereménnyel, de jókora adag önbizalommal is gazdagodnak majd.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon