MENÜ
  • Ők lesznek A Dal harmadik elődöntőjének sztárcsapata

    2013 után visszatér az előadó a Dal színpadára

    A fülbemászó dalairól és az extravagáns stílusáról ismert ByeAlex és a Slepp, három év után újra A Dal színpadán, igaz, most nem versenyzőként, hanem az extra produkció fellépőjeként. A zenekar 2013-ban alakult és több közkedvelt slágerük is született az elmúlt évek során, mint például az Eurovíziós Dalfesztiválra kijutott Kedvesem, vagy a KicsiLány és a Még mindig című szám. A Fonogram-díjas énekes és zenekarának ez lesz az első közös televíziós fellépése.

    ByeAlex

    Izgatottan várjuk a visszatérésünket A Dalban. Nagyon örültünk a felkérésnek, jó érzés lesz ismét a műsorszínpadára állni.„– nyilatkozta ByeAlex és a Slepp a szombati fellépés kapcsán.

    Érdemes lesz szombaton 19:40-kor a Dunára vagy a Duna World-re kapcsolni, ahol a harmadik 10 elődöntős dala után meghallgathatjuk ByeAlex és Slepp egyik közkedvelt számát.

    Ajánló

    Sziget: itt az első nyolcvan fellépő

    Magyarországra látogat Flo Rida

    Újabb külföldi sztárokat jelentett be a Sound