MENÜ
  • Ők a 2015-ös év legjótékonyabb hírességei

    Íme a DoSomething.org legfrissebb listája

    Taylor Swift nem csak a slágerlisták élére jut fel! A 26 éves énekesnő idén is, immár negyedik alkalommal foglalja el az első helyet a legtöbbet jótékonykodó sztárok DoSomething.org által összeállított névsorán.

    taylor

    A Blank Space vagy a Bad Blood című slágerekért felelős szupersztár többek közt világturnéja egyik fellépésének kihagyására kényszerülő leukémiás rajongójának felajánlott ötvenezer dolláros adományának köszönhetően lett az aktuális, nyolcadik felhozatal csúcstartója.

    Ötvenezer dollárral támogatta továbbá a Seattle-i szimfonikus zenekart, ahogy háttértáncosa rákkal küzdő gyermekét is, és az elmúlt tizenkét hónap alatt 25 ezer könyvet juttatott el a New York-i iskolákba.

    miley

    A második helyet a saját, Happy Hippie Foundation nevet viselő szervezet alapítója, a Wrecking Ball előadója, Miley Cyrus tudhatja magáénak, de előkelő pozícióban végzett Beyoncé és Angelina Jolie is, valamint John Cena, aki rekordernek számít az álmok valóra váltásában: a Make-A-Wish alapítványhoz beérkezett kívánságok közül 460 került teljesítésre az amerikai pankrátor segítségével.

    Íme a teljes lista:

    1. Taylor Swift
    2. Miley Cyrus
    3. Beyoncé
    4. Angelina Jolie Pitt
    5. John Cena
    6. Zendaya
    7. John Legend és Chrissy Teigen
    8. Viola Davis
    9. Amy Schumer
    10. Demi Lovato
    11. Justin Bieber
    12. Kerry Washington
    13. Mindy Kaling
    14. Lena Dunham
    15. Serena Williams
    16. Karlie Kloss
    17. Caitlyn Jenner
    18. Shakira
    19. Misha Collins
    20. Shawn Mendes

    Forrás: Us Magazine

    Ajánló

    Martin Garrix legjobb barátja exkluzív interjút adott a Life-nak

    Indul a STRAND és a B my Lake! Íme a részletek

    Soha eddig nem látott attrakciók a Szigeten