MENÜ
  • Oda lesz a gyerek?

    Szembesülnie kellett azzal, hogy Tom Cruise előző partnere, Nicole Kidman hogy járt gyerek ügyben a válás során. Most nála is fenn áll a veszély, hogy hat éves kislányát, Surit a bíróság Tomnak ítéli.

    Korábban írtunk arról, hogy a nagy médiafigyelem ellenére is Katie Holmes igen jól viseli a válást. Ez a lelki állapot egészen tegnapig tartott, amikor is szembesülnie kellett azzal, hogy Tom Cruise előző partnere, Nicole Kidman hogy járt gyerek ügyben a válás során. Most nála is fenn áll a veszély, hogy hat éves kislányát, Surit a bíróság Tomnak ítéli.

    Nicole eredetileg vissza szeretett volna térni két gyerekével Ausztráliába, ami azonban meghiúsult. Állítólag a Szcientológiai Egyház, amelynek Tom is tagja, olyan hatékonyan fordította az anyuka ellen a gyerekeket, hogy ők végül szinte könyörögtek, hogy apjuknál maradhassanak. Úgyhogy Nicole is Beverly Hillsben maradt, közel a srácokhoz. Katie-nek most ugyanígy az egyház bosszújától kell tartania.

    Tanulva Cruise előző feleségének tragédiájából, Katie éppen ezért New Yorkban adta be a válási keresetet, ahol nagyobb eséllyel érheti el, hogy lánya nála maradhasson. Eközben férje ugyanazt a los angelesi ügyvédet fogadta fel, aki előző válását is intézte. A nőnek mindenesetre nagyon vigyáznia kell. Nicole-ról az egyház tagjai azt mondogatták a gyerekeknek, hogy “egy szociopata, olyan valaki akinek a viselkedése antiszociális, gyakran erőszakos és erkölcstelen.” Az aknamunkának az lett a következménye, hogy a két gyerek, Isabella és Conor mégcsak mamának sem hívják anyjukat, hanem egyszerűen Nicelo-nak.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon