MENÜ
  • Nyilvános mellékhelyiségben lelt otthonra a család

    Egy nagy szegénységben élő kínai család jobb megoldás híján utcai wc-be költözött be, mivel sajnos lakbérre egyáltalán nem lenne pénzük.

    A család mélyszegénységben él Guangdong tartományában. Végső elkeseredésükben egy használatban lévő nyilvános WC-be költöztek be. A házaspár és gyerekeik együtt dolgoznak, ők tartják rendben a toalettet.

    A város vezetősége engedte meg a családnak, hogy otthonukat is a munkahelyükön rendezzék be, hiszen annyit nem tudnak nekik fizetni, hogy albérletbe mehessenek.

    A szokatlan lakás másik előnye, hogy mivel a szülők és a gyerekek is bejelentetett munkát végeznek, ezért a fiatalok ingyen járhatnak iskolába. Napközben a szülők szorgoskodnak a vécében, este, suli után pedig a gyerekek teszik rendbe azt másnap reggelre.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon