MENÜ
  • Norbi is indulhat A Nagy Duettben

    A két műtéten is átesett fitneszguru szerepet vállalt a show-ban, azonban féltik az izgalmaktól, így orvosa dönt arról, hogy részt vehet-e a produkcióban.

    Schobert Norbi élete az elmúlt évben nem túlzás azt állítani, hogy egy hajszálon függött. Szerencsére minden jól alakult, és Norbi jelenleg otthon lábadozik, a mozgástól és a kemény fizikai terheléstől eltiltották az orvosok. Azonban a nyugalmas napok nem biztos, hogy sokáig tartanak, ugyanis Norbi meghívást kapott a Super TV2-n induló énekversenybe, és minden jel szerint igent mond.

    A fitneszguru Facebook-oldalán írta meg, hogy még tavaly beválogatták a A Nagy Duettbe.

    “Egyfelől mennék, másfelől viszont félelmeim vannak. Szerintem stresszel nem jár a műsor, és komoly vonzerőt jelent számomra, hogy profi tanároktól tanulhatnék énekelni, ami szerintem kellemes élmény lenne. A félelmeim abból adódnak, hogy nem tudom, mennyi terheléssel jár a felkészülés, a próba. A másik, hogy pont most köszönt be az influenzaszezon, minél több ember vesz körül, annál nagyobb a veszély.”

    A sztár rajongói féltik Norbit, és azt tanácsolják neki, hogy hagyja ki a műsort és inkább pihenjen, mert nem éri meg visszaesni.

    Norbi hozzátette, hogy habár nagyon szereti a zenét és a mozgást, természetesen csak orvosi engedéllyel venne részt a show-ban.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon