MENÜ
  • Nobel-díj: 2012-ben is kiosztották…

    Legújabb összeállításunk röviden megemlékezik az idei Nobel-díjazottakról. Lesz itt fizika, kémia, orvostudomány, de semmi matek!

    Hát akkor lássuk, hogy milyen döntések születtek idén a Svéd Királyi Tudományos Akadémián, Stockholmban. Az elismerés mellett 8 millió svéd koronával (körülbelül 260 millió forinttal) gazdagodtak a díjazottak.

    Egy molekuláris mestermű

    A kémiai Nobel-díjat két amerikai kutató, Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka érdemelte ki fehérjekutatásért.

    Az emberi test milliárdnyi sejt közötti kapcsolatból épül föl. A sejtek apró receptoraik révén érzékelik a környezetet, és tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez. A két kutató díjat érdemlő eredménye, hogy leírták egy fontos receptorcsalád, a G-fehérjekapcsolt receptorok belső működését.

    Lefkowitz 1968-ban kezdett el radioaktív izotópokat használni a sejtek receptorainak nyomon követésére. 1980-ban a kutatócsoportjához csatlakozó Kobilka elhatározta, hogy a szóban forgó receptort kódoló gént izolálja az emberi genomból. Amikor a kutatók elemezték a gént, észrevették, hogy az hasonlít a szemben található, a fény befogására szolgáló receptorhoz – az ehhez a receptorcsaládhoz tartozó tagokat hívják G-fehérjekapcsolt receptoroknak. Végül 2011-ben Kobilka képalkotó eljárással megörökítette a pillanatot, amikor az adrenalin receptorát aktiválja a hormon és jelet küld a sejtnek.

    Szuperszámítógépé a jövő?

    A fizikai Nobel-díjat idén kvantumfizikai kutatásokért ítélték oda.

    A francia Serge Haroche és az amerikai David J. Wineland egymástól függetlenül talált olyan laboratóriumi módszereket, amelyekkel sikerült mérniük és kontrollálniuk igen törékeny kvantumállapotokat. Mindezt úgy, hogy közben megőrizték a részecskék kvantummechanikai természetét.

    A díjazottak a fény és az anyag közti alapvető kölcsönhatásokat tanulmányozó kvantumoptika területén dolgoznak. Eredményeik áttörést jelentettek abban, hogy ez a kutatási terület megtegye legelső lépéseit egy szupergyors, kvantumfizikán alapuló számítógép megépítése felé.

    Visszafordítható a sejtek fejlődési órája

    A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja azzal a felfedezésével érdemelte ki az orvosi-élettani Nobel-díjat, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható.

    John B. Gurdon 1962-ben fedezte fel, hogy a sejtek specializálódása visszafordítható. Kísérletében egy békapetesejt éretlen sejtmagját egy érett testi sejt magjával helyettesítette, melyből normális ebihal fejlődött ki. Több mint 40 év múlva, 2006-ban Jamanaka Sinja felfedezte, hogy az egér érett sejtjeit miként lehet visszaprogramozni éretlen őssejtekké.

    Jelentősen megváltoztatták ezek a felfedezések a sejtek specializálódásáról alkotott képet, új kutatási területek nyíltak. Az emberi sejtek újraprogramozásával a kutatók más módszerekkel is tanulmányozhatják a betegségeket, más lehetőségek nyíltak a diagnosztikai és a terápiás módszerek fejlesztésére.

    Hallucinációkkal kevert realizmus

    A Svéd Akadémia 2012-ben a legrangosabb irodalmi elismerést egy kínai írónak, Mo Jennek ítélte oda, akinek műveit hallucinációkkal kevert realistának tituláltak.

    Az író Kuan Moje-ként született 1955-ben, első regénye írásakor választott művészneve azt jelenti: nem beszél. A mágikus realizmus legmeghatározóbb kínai képviselője. Könyveinek atmoszféráját a kritikusok Kafka, illetve Gabriel Garcia Márquez világlátásához hasonlították.

    Állítólag legutóbbi könyvét, a Life and Death Are Wearing Me Out-ot 43 nap alatt írta meg, méghozzá hagyományos kínai papírra, csak tintát használva. Red Sorghum (nálunk Vörös cirokmező) című első regényéből 1987-ben készült film.

    Mo Jen történetei szülőföldjén, a Gaomi megyében fekvő kis faluban játszódnak, ahonnan az író még 1976-ban költözött el, mikor behívták a hadseregbe. Regényeiben sokszor visszatér azt ott tapasztalt éhezéssel teli világhoz, melyet sok keserűséggel és humorral fűszerez.

    Művésznevével arra akarja emlékeztetni magát, hogy Kínában jobb, ha nem beszél sokat az ember.

    Játékelmélet, piactervezés, stabilitás

    A közgazdasági Nobel-díjról a svéd jegybank döntött: Alvin Roth és Lloyd Shapley a piactervezés gyakorlatának elemzéséért és a stabil piaci allokáció területén végzett kutatásért kapta meg a rangos elismerést.

    A professzorok arra a kérdésre kerestek választ, hogy miként lehet a lehető legjobban párosítani társadalmi szereplőket, így például tanulókat iskolákkal, vagy szervdonorokat szervátültetésre váró betegekkel. Végül elméleti eredményektől jutottak el a piaci intézmények gyakorlati újratervezéséhez.

    Lloyd Shapley kooperatív játékelméleti módszerekkel azt vizsgálta, miként lehet olyan allokációs eljárást kidolgozni, ami abban az értelemben stabil, hogy nincs olyan két szereplő, aki inkább egymást választaná, mint az eljárás útján kiérdemelt párját. Alvin Roth felismerte, hogy Shapley elméleti kerete megvilágítást adhat arra, hogy miként működnek a gyakorlatban a piacok. Bebizonyították, hogy a stabilitás kulcsfontosságú abban, hogy egy adott piaci intézmény mennyire sikeres.

    Integráció és demokrácia

    Az utolsó díjunk kakukktojás, ugyanis a békéért járó elismerést nem Alfred Nobel hazájában, Svédországban, hanem Osloban adják át oda. Ugyancsak érdekesség ebben az évben, hogy nem egy személy, hanem egy szervezet kapta meg a békedíjat: mégpedig az Európai Unió.

    Az indoklás szerint az Európai Unió hat évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Európa békés fejlődésében, a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében. Emellett 1989 után hozzájárult a kelet-európai államok stabilizálásához.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon