MENÜ
  • Németh Kristóf boldogul nők nélkül

    A Barátok közt sztárja és négyéves kisfia, Lóci remekül szórakozott közös nyaralásuk alkalmával... kettesben is.

    Apa és fia látszólag elválaszthatatlanok egymástól, a színész vidéki munkái alkalmával is magával viszi kisfiát. Az RTL Klub napi szappanoperájának Kertész Gézája Gyula felé vette az irányt, ahol az Abigél színpadra vitele közben egy kis nyaralásra is jutott idő.

    Kristóf nagyon szépnek tartja a várost, így nem véletlen, hogy maradtak pár napot. Plusz Lóci imádja a vizet, így a strandolás is kihagyhatatlan programnak ígérkezett.

    „Pár hónapos korától kezdve járt uszodába. Amióta pedig külön váltunk az édesanyjával, Nikivel, és egyre inkább kerestük a közös élményeket, a fürdőzés igazi apa-fia program lett. Még csak négy és fél éves, de már tud úszni, amire én tanítottam meg. Persze vannak még hiányosságai, de imádja a vizet, a biztonságérzete megvan, úgyhogy a gyerekmedence helyett mi általában már a felnőttekkel pancsolunk – magyarázta a színész.

    Természetesen a gyulai vár sem maradhatott ki a programból: örökmozgó kisfiút pedig a sok harci eszköz láttán maga is hatalmas csatába bonyolódott édesapjával.

    „Folyamatosan harcolunk egymással, ha Lóci lát a Barátok Köztben egy olyan jelenetet, amelyben Géza hasonló szituációba keveredik, arra kér, azonnal játsszuk el otthon is, úgyhogy már jó ideje tanítgatom küzdeni. Ő pedig ezt rettentően élvezi, de azt hiszem, leginkább a dicsőséget jelző karemelgetés a kedvence” – mesélte Kristóf.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon