MENÜ
  • Nem játszák Majkát a nagy rádiók

    Felháborodott Majka a nagy rádiók gyakorlatán: szerinte mások kapják meg azt a pénzt, ami neki járna.

    Majka szerint a nagy rádiók nem játsszák a számait Magyarországon, pedig az internetes letöltések alapján az idén a Majka-féle Belehalok az első helyen áll. Eddig 10,7 millióan látták, hallották, rádiós slágerként viszont csak a 6. héten jutott fel a Mahasz-listára. A Belehalokot a három nagy zenerádió közül csupán a közszolgálati MR2 Petőfi vállalta: ők az elmúlt hónapban 71 alkalommal sugározták, míg a Neo FM mellőzte, a Class FM pedig júniusban négy alkalommal adta le.

    “Ez abból fakad, hogy egy rapdal videoklippel együtt más hatást vált ki, mint anélkül – magyarázta Szever Pál, a Class FM zenei szerkesztője, aki Majka számát jó dalnak tartja. – Mégsem teszem be a programba, mert a rap hazánkban elutasított műfaj. Nincs hagyománya, és a Magyar Rádió sem támogatta, amikor importálhatták volna. A tesztelések is igazolták, az átlagos rádióhallgató nem ezt igényli. Egy kezemen meg tudom számolni, ebben a műfajban miből lett sláger. Kapásból is csak a Tupac-féle California Love jut az eszembe.”

    Majka már készen is állt a válasszal:

    “A rap Magyarországon elutasított műfaj? Szever Palinak üzenem, elmehet továbbképzésre, meg azt is, hogy dolgoztam rádióban, tudom, hogy ez a tesztelés a világ legnagyobb vicce – mondta dühösen Majka. – Mi a fenét kell tesztelni, amikor az utcán minden kocsiból a Belehalok bömböl?

    A jelenséget azzal magyarázza, hogy a nagy rádiók magas bevételük miatt több jogdíjat is fizetnek, ez pedig nem a kis rádiók nagy kedvenceihez, hanem a nagy rádiók kis kedvenceihez kerül.

    “Bosszant, hogy azok kapják meg a pénzem, akiket a legnagyobb adók játszanak! – vallotta be Majka. – Bárki láthatja és hallhatja, a legnagyobb kereskedelmi rádió azoktól az előadóktól játssza a legtöbb dalt, akik a road-show-ikon szerepelnek. Ez van, ebben élek, és próbálom a feketét fehérnek látni, de nem fér a fejembe, hogyan lehet a YouTube számlálóját ilyen magasról lesz…ni.”

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon