MENÜ
  • Nem indulhat a szamár a választáson

    A negyven ember még felvonulást is szervezett, amelynek során végig sétáltak a belvároson, a szamár nyakába nyakkendőt kötve és "Mr. Szamár" feliratú táblákkal masírozva.

    Az ecuadori Guayaquil városában különösen humoros emberek élnek. Néhány helyi lakos összefogott és elhatározták, hogy a következő polgármester választáson elindítják az egyikük szamarát. A negyven ember még felvonulást is szervezett, amelynek során végig sétáltak a belvároson, a szamár nyakába nyakkendőt kötve és “Mr. Szamár” feliratú táblákkal masírozva.

    A város választási bizottsága kellő komolysággal fogadta a városháza előtt a megilletődött jelöltet, azonban közölték az állatot támogatókkal, hogy sajnos indulását nem áll módjukban elfogadni. A szamár egyik támogatója, Daniel Molina a helyi tévének nyilatkozva közölte, hogy a felvonulással elsősorban a közeledő választás komolytalanságára igyekeztek felhívni az emberek figyelmét, a sikerben ők maguk sem bíztak.

    Nem ez az ecuadori város az, amelyik először kísérel meg állatot vezető pozícióba helyezni. Évekkel ezelőtt az egyik brazíliai nagyváros élére egy párt majmot indított és a harmadik legtöbb szavazatot kapta, míg egy alaszkai kisváros élén tizenöt éve egy macska áll.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon