MENÜ
  • Nem állnak le a Parajelenségek

    A kísértetek nem hagyják nyugodni Hollywoodot. A Parajelenségek nem áll meg a negyedik rész után.

    Miután a Paranormal Activity negyedik része minden más filmet rongyosra vert első hetén a mozikban, a producerek úgy döntöttek, hogy forgatnak egy ötödik is.

    Az ötödik részt várhatóan 2013 Halloweenján fogják bemutatni, vagyis az amúgy is alacsony költségvetésű produkció legyártására több egy egész évük lesz a készítőknek. Igaz, eközben más feladat is vár rájuk – a filmnek ugyanis forgatnak még egy verziót, mely a latin közönséget fogja megcélozni.

    A pletykák szerint a filmet Christopher Landon fogja rendezni, egy részét spanyolul veszik fel és ugyanaköré a démon köré fog fonódni a sztori, aki az első szériában is ijesztgette szegény lakókat.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon