MENÜ
  • Nelly Furtado – The Spirit Indestructible

    Az idei év – és leginkább az ősz – valóban a női előadókról szól. Köztük egy nagy visszatérőről, Nelly Furtadóról.

    A kanadai származású hölgy, akinek az ereiben portugál vér csörgedezik, a hatalmas sikerű Loose óta nem adott ki angol nyelvű lemezt. Ezek után mondhatnánk, hogy ha eltelik egy előadó életében több mint öt év, akkor az új korongot gigászi várakozás fogja övezni. Sajnos ez Furtado kisasszonnyal nem így van. És ez valahol roppant szomorú.

    Az amúgy Britneyvel és Christinával egy időben feltűnt Furtado karrierje igazi hullámvasút. Bár ő nem szedett fel vagy dobott le tehénnyi kilókat, nem borotválta le a fejét, sőt még csak villantani sem villantott soha, nagy nehezen megjelent négy angol nyelvű stúdióalbumán voltak dalok, amik miatt hirtelen ő lett a világ közepe és voltak olyanok is, amelyeknek megjelenéséről majdhogynem csak ő vagy csak a menedzsere tudott. Talán az utóbb se.

    Furtado az az ember, akinek a hitelességét borzasztó nehezen lehet meghatározni. Az antibritniként feltűnt Nelly karrierje indulásakor még a szomszéd lány ruháiban énekelt arról, hogy úgy érzi magát, mint egy madár és dalszövegei is próbáltak értelmesebb témák felé közelíteni, abszolút sikerrel. Furtado első lemezével egy igazi mainstream-underground ambivalenciává nőtte ki magát, abszolút működőképsen. Aztán második lemezével már próbált csak underground lenni és bár a Folklore máig a legerősebb anyag tőle, meg kellett tapasztalnia, hogy a nagyközönség bizony nem kíváncsi mélyebb érzelmekre vagy értelmes gondolatokra.

    Így hogy újra a siker elnevezésű szörnyeteg karmai között lehessen, elkészítette harmadik korongját, az egész világon hatalmasat robbantó Loose-t, amin bár voltak még a régi Nellyt visszaidéző dalok, inkább a csipőrisza, az akkoriban még éppen hódító club-r’n’b és a „szexi harmincas vagyok” volt a központi dolog. Furtadónak tehát megadatott egy év, amiben mindenki róla beszélt. Aztán elmúlt. Újabb mélységek jöttek az idegen nyelvű albummal és újabb kisebb sikerek a sztár-lemezlovasokkal felvett klubslágerekkel.

    Az emberek lassan de biztosan nem tudták már hova tenni Furtadót és az új lemezt hallgatva, úgy néz ki ezzel ő is így van.

    Az egész a Big Hoops című dal nyári kiadásával kezdődött, melynek klipjében Furtado egy felismerhetetlen divatbohócként virított és a dal stílusa is azt mutatta, hogy bizony bár megmaradunk a sikert hozó totál-mainstream stílusnál, kicsit felvesszük a lazacsaj-figurát is, ami továbbra is csak Pinknek áll jól. Bár a Big Hoops annyira nem volt rossz, bukása azért nagyon nagy lett. Aztán jött a The Spirit Indestructible lemez címadó dala, ami felborított mindent. Lány zongoraszóló, fületsimogató ritmusok, kevésbé orrhangú vokálok és egy olyan dalszöveg, amit az elmúlt öt évben senki nem írt a popszakmában. Kicsit visszatekintett ránk a régi Nelly, aki bár jobb ruhákban volt és felnőtt nőként táncolt már a tűz körül, ugyanaz az ember maradt, aki betölt egy jó nagy űrt a zenében.

    Ekkor született némi esély arra, hogy a lemez is jó lesz. Hogy a Big Hoops csak egy „csináljunk egy slágert is” próbálkozás volt, a többi anyagon viszont ott lesz majd velünk az első két albumon daloló Furtado. Ezt gondolhattuk, míg meg nem érkezett a harmadik kislemez, a Parking Lot, mely valahol a két Nelly szerelemgyereke volt és jóízlésben már éppen átlépett egy határt, hogy a kommersznél is kommerszebb legyen. Végül maradt simán jó. Picit mintha hiányzott volna még belőle valami – a munka.

    Mintha. Gondoltam akkor. Aztán megjelent a lemez és tudtam, hogy a mintha igazából egy jó erős igen. A The Spirit Indestructible az a lemez, amin éveken át dolgoztak és amire még dupla ennyi meló fért volna. És megérte volna, mert alapvetően egy jó album. Csak valahol borzalmasan kevés.

    Kevés, mert Nelly nem egész az egészben, helyesbítve nem áll össze egy egésszé. Néha megmelegszik a szívünk egy-egy daltól, legyen az a High Life, a Miracle, a Bucket List vagy a még éppen – de csak éppen – megemlíthető Waiting For The Night, melyek a címadó kislemezen kívül talán az egyetlen igazán jó szerzeményei a korongnak, néha pedig értelmetlenül forgatjuk kezünkben a bookletet, hogy ez most tényleg Furtado-e vagy egy nagy félreértés áldozatai vagyunk. Mert bár a Loose is kommersz volt, azért volt benne valami Furtado-esszencia, de egy Something címet viselő dalnál egyszerűen elveszik minden Nellyből, az olyan erőtlen és vérszegény próbálkozásokról nem is beszélve, mint a The Most Beautiful Thing vagy az Enemy, melyek bűzlenek attól, hogy izzadva, muszájból lettek felvéve, mert egyszerűen kell ilyen régi időket visszaidéző különlegességeket is csinálni. Csak nem sikerült. Nagyon nem.

    Az egészben plusz tragédia az, hogy sikeresnek könnyen lehetne sikeres a TSI, ha Nelly vagy a mögötte dolgozó csapat azt úgy akarná. Borzalmasan logikátlan lépés kiválasztani olyan dalokat kislemeznek, mint a Big Hoops vagy a Something, miközben ott van egy közönségkedvencként könnyen eladható High Life vagy a Miracle, ami egy legalább annyira erős középtempójú ballada, mint az All Good Things volt. Ráadásul nem lehet érteni, hogy mit is akar üzenni akár csak stílusával Nelly. Egyik héten még egy hegyen énekel a lélekről és a borítón is maga a sportos spiritualitás, a másik pillanatban pedig vagy egy – amúgy évek óta nem divatos – műszemüveggel játssza az agyát vagy egy parkolóban kéreti magát slimfit farmerjában. Mi biztosan tudjuk ki az igazi Nelly. De ő miért nem mer az lenni?

    Azt nem mondhatjuk, hogy ez az album nem reflektál valamit. Az előadóját, aki legalább annyira össze lehet zavarodva magával szemben, mint mi magunk, ha végighallgatjuk a lemezét. Mert néha felkapjuk a fejünket és rácsodálkozunk, hogy ez de jó dal, játsszuk le újra, de ha az egészet úgy alles-zusammen nézzük, akkor valami nem stimmel, valami hiányzik – valami elveszett.

    Mindenesetre a régi Nelly néhány dalban ott van, néhány dalban pedig még tényleg ott bújkál. Még van remény. Csak az erő veszett el. Még ha a lélek lerombolhatatlan is.

    Kanicsár Ádám András

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon