MENÜ
  • Negyven év alatt szerzett diplomát

    Az utolsó törést egyébként az okozta, amikor 2004-ben bevezették Németországban a tandíjat. A férfi ekkor kiiratkozott az egyetemről. Aztán 2011-ben megint változott a tandíj-rendszer, úgyhogy ismét az iskolapadban találta magát.

    Werner Kahnmann nem siette el a lediplomázást. A Németországban élő férfi 1973-ban nyert felvételt a Kölni Egyetemre. Hosszú pályafutása során összesen 68 vizsgán izgulhatott 63 féléven keresztül. A végül mérnöki végzettséget szerzett férfinak a több mint negyven év során háromszor is be kellett iratkoznia.

    Werner életét az sem könnyítette meg, hogy nem Kölnben élt. Ha így lett volna, minden sokkal simábban alakult volna a felsőfokú tanulmányait illetően. Az utolsó törést egyébként az okozta, amikor 2004-ben bevezették Németországban a tandíjat. A férfi ekkor kiiratkozott az egyetemről. Aztán 2011-ben megint változott a  tandíj-rendszer, úgyhogy ismét az iskolapadban találta magát.

    Annak ellenére, hogy diplomával egész életében nem rendelkezett, Wernernek mégis sikerült elhelyezkednie és már 1978 óta látott el mérnöki feladatokat. Vannak persze hátrányai is a frissdiplomás létnek: “Fizetni kell a tömegközlekedésért és már vehetek kedvezményes jegyet az állatkertbe.” – panaszkodott.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon