MENÜ
  • Napokig kuksolt a nyitott szekrényben egy bedrogozott pár

    Azt hitték, zárva van a szekrényajtó.

    Két napot töltött a szekrényben egy szerencsétlen pár, akik azt hitték beszorultak oda. John Arwoodot és Amber Campbellt állítólag valaki a gondnok szekrényéig üldözte december 28-án, vasárnap, a Daytona állambeli egyetem tengerikörnyezet- és környezettudományi központjában, ahonnan elmondásuk szerint nem tudtak kijutni.

    szekreny

    Kedden végre Arwood úgy döntött, hogy segítséget hív. A Daytona Beach-i rendőrség kiérkezésekor azt vette észre, hogy a szekrény ajtaja valójában nyitva volt. A kiérkező járőrök a szekrény rabjai mellett emberi ürüléket és drogfogyasztásra utaló tárgyakat találtak.

    A pár mindkét tagját illetéktelen behatolással vádolják, Campbell pedig a próbaidejét is megsértette ezzel az akcióval. 2013-ban ugyanis letartóztatták, miután megszökött egy elmegyógyintézetből, összetört egy autót, majd a járőrkocsi hátsó üléséről is szökni próbált.

    Az Orlando Street Journal információi szerint Arwoodot már ötször ítélték börtönre Florida államban 2000 óta, olyan bűnökkel, mint fegyveres rablás, több mint 20 gramm marihuána birtoklása és a rendőrök elől való szökés.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon