MENÜ
  • Napi egy pohár bor csontjaink egészségéért

    Már tudományosan is bizonyított: napi egy-két pohár bor nem csak kedélyállapotunknak, de csontjainknak is jó szolgáltatot tehet.

    Kutatók bebizonyították, hogy a napi rendszerességgel elfogyasztott egy-két pohár bor erősíti csontjainkat.

    A csontok gyengülése és a csontritkulás idős korban gyakori betegség. Főleg azokra a nőkre érvényes ez, akik túl vannak a menopauzán. Az International Scientific Forum nevű szervezet kutatói őket vették kutatásuk középpontjába és azt vizsgálták, milyen okokból alakul ki a súlyos betegség, illetve mi tehető annak megelőzéséért.

    Az eredmények azt igazolták, hogy azok a nők, akik rendszeresen, ám mértékkel fogyasztottak vörösbort, erősebb csontozattal bírtak, amely idősebb korban is szilárd és rugalmas maradt. A kutatók úgy fogalmaztak, hogy a borban található vegyületek olyan hatással vannak a csontokra, mint valamiféle drog. Serkenti őket, ezáltal “fiatalosabbak”, rugalmasak maradnak.

    Érdemes egyébként a megelőzést időben elkezdeni, hiszen a tanulmányból az is kiderül, annál hatásosabb csontjaink egészsége szempontjából a vörösbor, minél hosszabb ideje fogyasztjuk.

    Ideje tehát elkezdeni a gyakorlást. Egészségetekre!

     

    Ajánló

    Ilyen volt az MTV VMA vörösszőnyege

    140 diákot támogatott a STRAND Fesztivál

    Martin Garrix legjobb barátja exkluzív interjút adott a Life-nak