MENÜ
  • Nagy árat fizet a Megasztárért

    Hiába jutott be a Megasztár elő-showjába, mégse teljesen elégedett Horváth István.

    A Megasztár tizenkét döntőbe jutott játékosa ma délelőtt költözik össze. Horváth István azonban legszívesebben kedvesét is magával vitte volna a Mega-házba. Bár lemondott rendőri hivatásáról is, hogy indulhasson a Magyarország hangja címért, majdnem visszalépett a megmérettetéstől, mikor megtudta, hogy be kell költöznie a megasztáros szállásra. Két éve él boldog párkapcsolatban Szintivel, és attól fél, hogy a szerelmük megsínyli a távolságot.

    „Ez egy nagyon nehéz nap – mondta el a fiatal énekes. – Persze tudom, ez az ára annak, hogy bejutottam a döntőbe, de nagyon rossz lesz, hogy nem leszünk együtt. Eddig maximum két napig voltunk egymás nélkül, most, ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, az elkövetkező két és fél-három hónapban alig pár órácskát lehetünk együtt. Még az sem biztos, hogy minden héten. Vas megyében élünk, lehet, Szinti nem mindig tud majd eljönni az adásokra. Az lett volna a legjobb, ha ő is beköltözhet velem. Ő adná a legnagyobb erőt a versenyhez.”

    Persze azért nem szakadnak el teljesen a fiatalok: a versenyzők tudják majd tartani a kapcsolatot a szeretteikkel, az énekórák és a próbák között beszélhetnek telefonon, és az internetkapcsolat is adott. Az élő adásokon, a klubkoncerteken pedig személyesen is lesz lehetőségük találkozni.

    Forrás+fotó: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon