MENÜ
  • Mr és Mrs Timberlake – ilyen volt a mennyegző

    Tegnap férj és feleség lett Justin Timberlake és Jessica Biel, akik úgy döntöttek, hogy szűk körben ünneplik meg életük egyik legjelentősebb napját.

    A házaspár egy dél-olaszországi kis település, a feltételezések szerint Naples városában mondta ki egymásnak a boldogító igent. Az esemény a bulvársajtó is csak a ceremónia után tudta meg, miután a két fiatal kiadott egy közös közleményt:

    “Remek dolog házasnak lenni, a ceremónia gyönyörű volt és különleges volt, hogy csak a család és a barátaink vettek körül minket.”

    A pár már öt éve jár együtt és decemberben jegyezték el egymást.

    Timberlake és Biel barátainak többnapos programot szerveztek – a vendégek már szerdán megérkeztek a helyszínre, a fogadásukon pedig élőzene szólt és tűzijátékot is rendeztek. Másnap mindenki tábortűz, frissen készített sajtok, olíva-bogyó és helyi borok társaságában lazíthatott.

    A boldog feleség egy különleges ajándékot kapott mellesleg újdonsült férjétől, aki egy igennel millió lány szívét törte apró darabokra: Timberlake előadta kedvesének annak kedvenc ‘N Sync dalát, az It’s Gonna Be Me-t.

    “Justin hónapok óta dolgozott az előadáson. Jessica erre a dalra nőtt fel, így mindenképpen különleges ajándékként kellett előadni. Nagyon érdekes lesz, rengeteg olyan pózzal és lépéssel készült Justin, amik a fiúbandákat idézik. Jessica imádni fogja!” – mesélte még az esküvő előtt a pár egyik barátja.

    Gratulálunk!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon