MENÜ
  • Meztelenül fagyizott a karambol után

    A három gyermekes anya igencsak bizarr viselkedéssel sokkolta a texasi járókelőket.

    Balesetet szenvedett egy anya, aki a gyerekeivel autózott Texasban. Az asszony az ütközés után kiszállt a kocsiból, elment fagyizni, majd meztelenre vetkőzött.

    A hölgy miután ütközött az egyik helyi busszal, a gyerekekkel együtt a kereszteződésben hagyta a gépkocsit, és mivel melege volt, elment fagylaltozni. Tényleg nagy volt a forróság, hiszen a ruháitól is megszabadult az asszony. A kiérkező rendőrök kiszabadították a gyerekeket – 5, 12, 16 évesek – a kocsiból, és akkor kiderült, szerencsére csak a legkisebben sérült mef, a nagyobbak egy karcolás nélkül megúszták az ütközést.

    A 34 éves asszony vélhetően fürdősó hatása alatt volt. Letartóztatták a meztelenkedő anyát –természetesen ellenállást tanúsított – aki csak 2000 dollár óvadék fejében védekezhet szabadlábon. A gyerekekre jelenleg a nagymama vigyáz.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon