MENÜ
  • Mező Misi megfélemlítette versenyzőjét

    Hatott Mező Misi fenyegetése, hogy csak egyetlen esélyt ad az énekesnek: Tamás összeszedte magát, és rendesen készül az élő adásra.

    Igazi művésznek tartják a nehezen koncentráló fiút, a lelkésziskolás Gyöngyösi Tamást. Sokak szerint született tehetség, másokat viszont taszít hanyag viselkedése. Végül ő aratott diadalt a legutóbbi párbajban, és ezzel Modor Miltiádész búcsúzott a versenytől. Mestere azonban egyértelművé tette: ha nem szedi össze magát, könnyen véget érhet számára a The Voice.

    “Őszintén mondom, hogy nagyon féltem, mit művel majd a ringben – vallotta be Mező Misi. – Ehhez képest szépen odatette magát, de hangsúlyozom, ez volt az utolsó olyan alkalom, amikor úgy mehet fel a színpadra, hogy vagy sikerül, vagy nem.”

    Természetesen nem maradhatott el a jó szándékú terror, amit a jelek szerint a versenyző komolyan vett.

    ” Hajlamos lazán venni a dolgokat – folytatta Misi tanítványa jellemzésével. – Ennek ellenére hiszek benne. Olyan ember, akit nagyon nehéz betörni, de ha elkaptad a grabancát, fantasztikus dolgokat művel. Bizalmat szavaztam neki a párbaj után, de velem nem szórakozik, és ezt meg is mondtam neki. Véleményem szerint megértette, most már a próbák során merőben más arcát mutatja, mint a válogatások idején.”

    Hozzátette még, hogy nem a személyiségén változtatott, mert tetszik neki a bolondsága, csak arra figyelmeztette, hogy bizonyos szabályokat be kell tartania.

    Tamás teljesen egyetért Mesterével: “Megértettem, hogy nem lesz több esélyem. Összeszedtem magam, komolyan figyelek a pró­bákon, mert jól akarok teljesíteni. Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból.”

    Forrás: Bors

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon