MENÜ
  • Megölték a legidősebb állatot

    Méghozzá saját kutatói a tettesek.

    Miközben meg akarták állapítani a korát, tudósok véletlenül megöltek egy 507 éves sellőkagylót, amelyet a Föld legöregebb állataként tartottak számon. A Ming névre keresztelt lényt eredetileg 405 évesnek tippelték, és ahogy minden fiatalabb kagylót, ezt is a mélyhűtőben tárolták. Miután a Bangor Egyetem tudósai kivették a jégről, és alaposabban vizsgálgatni kezdték, a kagyló megdöglött.

    A puhatestű az Észak-Atlanti óceánból került elő, és a legidősebb állat, amellyel ember találkozott. 2006-ban találták Izland partjainál, 1499-ben születhetett. Nevét a kínai Ming dinasztiáról kapta, amely a puhatestű születése idején uralkodott Kínában. Legalábbis a tudósok azt hitték, hogy az idő tájt született, de miután kinyírták, kiderült, hogy hét évvel Amerika felfedezése után. És azóta ott feküdt a víz mélyén, nem törődve a felvilágosodással, az ipari forradalommal, sem a két világháborúval.

    131114_kagyló

    A kagylók nyaranta növesztenek egy-egy évgyűrűt héjukra, amikor a víz melegebb és több a táplálék. Ha kettényitják őket, a héj belső felén könnyedén meg lehet számolni az évgyűrűket, úgy, mint a fák esetében. Az évgyűrűk a héj külső felén is láthatóak, de ott könnyebben megsérülnek, ezért a kutatók inkább a héj belső felét elemzik.

    Ming rekordja a Guinness-könyvbe is bekerült. A legérdekesebb azonban nem az állat kora, hanem mindaz, amit a tudósok leolvashatnak majd a héjáról. Az adatokból valószínűleg arra is következtetni lehet majd, milyen volt a tengerek hőmérséklete és szintje több száz évvel ezelőtt.

    Forrás: telegraph.co.uk

    Kép forrása: telegraph.co.uk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon