MENÜ
  • Meglepetések a Városfejlesztési osztályon

    Érdekes politikai vendéggel fog gazdagodni az őssze linduló hatodik évadja a Városfejlesztési osztálynak. A Parks and Recreation egy rész erejéig egy igazi nagyágyút tudhat magáénak.

    Most, hogy Leslie Knope a sorozat szerint Pawnee városának tanácsosa lett, közelebb került a politikai elithez is. Ezt jól fogja bizonyítani az új évad néhány része is, melyek közül az egyikben nem más, mint John McCain szenátor fog feltűnni. McCain volt Obama legnagyobb ellenfele a 2008-as amerikai elnökválasztáson. A politikus mellé két másik igazi szenátor is társulni fog.

    A politikusokkal teli rész színhelye Washington D.C. lesz, ahova Amy Poehler karaktere nem munkaügyi látogatást tesz, hanem szerelmét látogatja meg, ami azt jelenti, hogy Adam Scott karaktere továbbra is színen marad idén is.

    A hírt maga a szenátor jelentette be Twitterén egy képpel fűszerezve, melyen a Városfejlesztési osztály főszereplőjével, írójával és producerével van – vagyis Amy Poehlerrel:

    “Jó móka volt a forgatás a Parks And Recreationnel és Amy Poehlerrel – Azt hiszem ez megér egy Emmyt!”

    A sorozat mellesleg valóban számíthat majd néhány Emmy jelölésre. Poehler a legjobb főszereplő díjáért és a legjobbb íróért is izgulhat a díjátadás estéjén.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon