MENÜ
  • Megdöbbentő elmélet a Hold születéséről

    Egy új kutatás szerint a felrobbanó Füldünk szülhette a Holdat.

    Bolygónk kísérőholdja kapcsán már számos elmélet látott napvilágot…

    Van, amelyik szerint a Föld egy Mars méretű bolygóval ütközött, a kilökődött anyagból pedig összeállt a Hold, egy másik szerint pedig szülőbolygónk gravitációs mezeje ejtette rabul kozmikus szomszédunkat. George Darwin – Charles Darwin fia – csillagász szerint a születőben lévő Föld olyan sebesen forgott saját tengelye körül, hogy egyszerűen kiszakadt belőle a Hold anyaga.

    Természetesen az elméletek egyik legfőbb tulajdonsága, hogy mindig van belőlük egy újabb.

    Wim van Westrenen, az amszterdami Vrije Egyetem planetológusa úgy véli, hogy a Föld magja négy és fél milliárd évvel ezelőtt egyszerűen felrobbant, a detonáció szétvetette a forró és képlékeny planétát, mikor pedig újra összeállt, egy kisebb rész már nem tartozott hozzá, ebből formálódott a Hold. Van Westrenen szerint a detonáció felért negyvenmilliárd, Hiroshimára dobott atombomba erejével.

    Van Westrenen szerint a többi elmélet hibás, ugyanis csakis egy termonukleáris robbanás tudott akkora energiát produkálni a magban, mely szétvetette a formálódó bolygót, egyúttal létrehozta a Holdat.

    Kíváncsian várjuk, hogy az amszterdami tudós neve bekerül-e a lexikonokba.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon