MENÜ
  • Megasztár 6 – Már majdnem a végjáték

    Cinikusan, ironikusan, csipkelődően, élőben. Ismét tarts velünk a Megasztár 6 utolsó előtti adásában.

    Angol nyelvű Csillagdallal kezdődik a Megasztár utolsó döntője, amit Király Viktor színesít meg picit, igaz, ez a verzió korántsem annyira ütős, mint a magyar.

    Fontos nap a mai, hiszen a tizedik döntő még egy ember esik ki, utána pedig finálé, kiderül ki a Megasztár és vége a játéknak. Ma fordított nap lesz, a fiúk – vagyis az év hangja, Talán Attila – női dalt ad el Pinktől, a lányok pedig fiú-dalokat. A show második részében feldolgozások lesznek. Mert eddig nem azok voltak?

    Mint kiderült, volt olyan, hogy tíz szavazat különbség volt a versenyzők között és most is elhanyagolható a különbség. Százalékban mondjuk több mint tíz, na de hát mindegy, jöjjön Talán Attila!

    Akinek itt a tesója Chicagóból, ami nagyon nagy dolog, atyaég, nem is, egy repülőjegy, mi ez a kádárizmus? Mindegy, nálunk még mindig csoda, ha valaki külföldről jön… Erre fel is fűzték a videót.

    Attila Pinket énekel, pont azzal a koreográfiával és trükkökkel, mellyel Pink is előadta a daltFunhouse turnéja során. Eredeti húzás. A U And Ur Hand nem is hangzik rosszul férfi szájából, bár ez egy dühös dal, Attila lehetne talán egy kicsivel dühösebb. Emlékszem, mikor Pink adta elő a dalt, majd szétesett a nő a színpadon, élmény volt látni – és hallani. Attila szépen ereszti ki összetéveszthetetlen hangját. Háhá! Mester szerint dühösebbnek kellett volna lenni, ezek után a hetedik szériában boldogan leszek zsűri. Bochkor újra szakértő, hiszen rádiózik, de nem mondd rosszakat, mikor nem a zenéről beszél, ő is hiányolta Pink pimaszságát és a dalszöveg miatt is haragszik. Falusi szerint ez a kezes-világítós dolog “tiszta Amerika” volt, hát igen, mert Pinktől nyúlták. Megint mindenki Talán bátyjáról beszél és többet is mutatják a srácot mint bárkit. Tényleg ekkora ügy hogy valaki az USA-ból jön? Jaj!

    Jön Szakos Andrea, aki a héten három rózsát is kapott szerelmétől, akivel autóztak, csókolóztak és pihentek, de volt idő finom vacsorára is. Na de mit énekel a lány? Andi a Cryin’t adja elő, tényleg látszik rajta, hogy feltöltődött, tényleg gyönyörű. Egy helyben állva is el lehet adni egy dalt, Andinak sikerül is, bár egy csipetnyi düh ide is beleférne, a lezárás szép rekedtes. Jöhet a zsűri. Mester nyílt lánggal játszik a stúdióban, nekünk nem szabadott, ejj! Büszke a versenyzőre, mert betegen is jól adott elő, habár minden adásban volt már betegség. Bereczki Zoltán szerint jó, hogy Andrea kockáztatott, ezzel Falusi Mariann is egyet értett. Bochkor valami felszívható csíkokról beszél, kedélyes nevetés a kínos drogviccen, de Gábor csak gyógyszerekre gondolt.

    Gigi a héten egy hangszerboltban találta magát, ahol egy hölgytől kapott egy a budapesti koncerten eldobott, Beyoncé által dedikált táskát. Gigi a Forget You-t énekli, a színpadi kép meglepően jó, Gigi hangja pedig továbbra is hidegrázósan jó, bár a tánckar megint… hm… vicceske. Bereczki el van ájulva, használja a zseniális szót is a fejhangokkal kapcsolatban, és ezt szóba hozza Falusi is, aki szerint azokat el kell engedni. Bochkor jön, aki egyszerűen élvezte az egészet.

    De nézzük a helyezéseket! Talán Attila van az utolsó helyen 27,6 százalékkal, a második pedig Radics Gigi 35,8 százalékkal. Szakos Andrea pedig vezet.

    Újra Szakos Andrea jön újra a Somethings Got a Hold On Me című dallal, melyet legutóbb Christina Aguilera mikrofonjából hallhattunk, így nagyon magas a léc. A börleszk hangulat itt is van velünk, Andrea kis dresszében pedig imádnivalóan zabálnivaló, kár hogy a hangosítás miatt a lány hangja alig-alig hallatszik. Vagy ez csak a betegség? Bereczki szerint Szakos bizonyította, hogy nem kell kiénekelni mindent, hogy jó legyen a dal, Falusi szerint jól jött a rekedtség. Bereczki hiányolta a mozgást, Mester szerint nem jó, hogy a tekintet megakadhatott a táncoslányokon. Andrea védekezik, de kár, mert nem volt ez rossz kritika. Meg kit érdekel a tánc? Ez egy énekverseny nem?

    Talán Attila újra a színpadon a Livin On a Prayerrel, annak is egy lassú feldolgozással. A bátyót eddig nem mutatták, ha kiáltok, fogják. Attila hangja a lassú dalokban érvényesül igazán, na meg mikor olyan mélyen a kamerába néz. Még a zsűrit is megénekelteti, milyen kedves kis baráti kör ez. A zsűri annyira nincs elájulva, Bochkor ismeri az ÖSSZES Bon Jovi-feldolgozást, és ez Attilának íródott. Falusi szerint Attila hamis-hamis-hamis. Attila ígéri, hogy ha bejut a fináléba, nem fog hamisan énekelni. Korrekt a srác!

    Radics Gigi jön a Happy Day című gospel-klasszikussal. Jaj, kórus van, ezek után már csak jó lehet! Gigi gazi díva a színpadon, a nézése, a látványa, a hangja, az előadása, mindene. Abszolút megasztár. Bochkor még órákig nézte volna, Falusi most látta először felnőtt énekesnőként Gigit, Bereczki pedig megtért. Lehet, hogy ez volt az eddigi adások közül a legkiemelkedőbb dal. Az idei Mindig az a perc? Gigi mellesleg át is vette a vezetést, több mint a szavazatok felét ő birtokolja.

    Egy egyveleg jön a három finalistától, amiben kifejezik a zene iránti szeretetüket. Egyelőre külön-külön énekelnek, reméljük a végén azért mindhárman összeállnak. Talán Attila kiereszti végre a hangját a szokásos rockos lendülettel. Az I Love Rock n’ Roll már együtt szól, a tánckart a háttérben nem tudom mire vélni, lehet nem is lehet. A három fiatal viszont elrabolja a rockot. Tényleg szeretik egymást. Szép pillanat.

    Egy perc maradt a szavazásból, aki nevét most kimondják, az marad a fináléban és biztos döntős. Ez pedig nem más, mint RADICS GIGI!

    Tehát vagy Talán Attila megy vagy Szakos Andrea. A zsűrinek egy perce van dönteni- Bereczki elmondása szerint egységes a döntés. Nem mindig látható egyértelműen, ki az, aki megérdemli az újabb esélyt. Mindketten alulmúlták magukat. De Szakos Andrea mehet tovább.

    Tehát a két döntős a fináléban Szakos Andrea és Radics Gigi!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon