MENÜ
  • Megaházasság a Szigeten

    Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont főpróbát tartott a fesztivál kellős közepén.

    Hamarosan akár esküvőre is adhatja a fejét Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár 6 két volt versenyzője. A gerlepár már próbát is tett, hogy milyen lehet az oltár előtt állni: a Sziget első napján kimondták egymásnak az igent – ha nem is hivatalosan.

    “Ha két ember komolyan gondolkodik egy kapcsolatban, akkor egy idő után szóba kerül a kutya-gyerek-házasság projekt. Velünk is így van ez, hiszen szeretjük egymást – mesélte nevetve Adri a Blikknek.

    Az énekesnő – mint minden lány – már sokszor képzelte el, hogy milyen is lesz a mennyegzője a jövőben. Egy biztos: azért nem olyan, mint a fesztiválos verzió…

    “Eljátszottam már a gondolattal, milyen esküvőt szeretnék. Van, amikor azt hiszem, kettesben, egy tengerparton lévő ceremónia lenne a legszebb, aztán meg eszembe jut, mekkora élmény lehet egy négyszáz fős lakodalom. Ebbe természetesen Kristófnak is lesz majd beleszólása, aki meglehetősen romantikus alkat”.

    Ma exkluzív interjúnkból 16 órakor kiderül, hogy milyen programokat szervezett a fesztiválra a pár!

    Forrás és kép: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon