MENÜ
  • Még mindig nem fejtették meg a viktoriánus feladványt

    Látogatói segítségét kéri a múzeum.

    Először állította ki a leedsi Abbey House Múzeum egy különlegességét, mellyel a látogatóknak is dolga lehet – a viktoriánus korból származó reklám üzenetét ugyanis évek óta képtelenek megfejteni. Ez a fajta titkosírás akkoriban óriási divatnak örvendett, többek között Jane Austen hősnői is így kommunikáltak egymással titkos leveleikben.

    A gyönyörű hirdetés ugyanis piktogramként  vagyis szövegek és ikonok keverékeként van megírva – ami biztos, hogy a lottót hirdeti, melynek főnyereménye akkor 30.000 font, vagyis egymillió forint volt, de más díjak is voltak.

    A reklám olyannyira titokzatosra vette a figurát, hogy még az is titkosan van elrejtve, hogy egyáltalán hol lehetett  megvásárolni a nyerő szelvényeket.

    A posztert a múzeum kurátorai évek óta vizsgálják és nagy részét már meg is fejtették – volt, hogy egy jelen valóban évekig törték a fejüket- de a végén még mindig vannak homályos részek.

    Az intézmény munkatársai reménykednek benne, hogy így, hogy mindenki számára látható a feladvány, maguk a látogatók jönnek majd rá a titkokat fedő ikonok jelentésére.

    “Ez egy lottóhirdetés. Sok részét kell megfejtenie az embereknek. Néhányat már sikerült. Hamarosan végére érünk  kutatásnak!” – nyilatkozta az egyik munkatárs, Kitty Ross.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon