MENÜ
  • Márkát loptak Kardashianék

    A Kardashian lányoknak nem csak a ruha és cipővadászattal kell megbirkózniuk a jövőben, hanem a bírósággal is.

    A testvérek által alapított Khroma Beauty termék vonalnak ez lehet az utolsó éve, beperelték védjegy lopás miatt. Nem ez az első ilyen alkalom, tavaly a Chroma Makeup nevű cég perelte be őket hasonló indokkal. Múltévben a bíróság nekik kedvezett, viszont idén nem állnak túl jól, a vád igencsak megalapozottnak tűnik.

    A sértett fél nem más, mint Lee Tillett a híres sminkes és kártérítési követelésének összege egészen 10 millió amerikai dollár. Állítása szerint Kardashianék egy az egyben lekoppintották nehezen megtervezett elképzeléseit.

    „Egy magam fejlesztettem ki a Kroma vonalat, hosszú és kemény munkával a hátam mögött, így érthető hogy jogi lépésre szántam el magam” – nyilatkozta Tillett egy sajtóközleményben.

    Lee nem elégszik meg a kártérítés összegével, hanem márkanevét és termékeit akarja kizárólag magáénak tudni. Ehhez tervezi is a következő jogi lépéseket. Leginkább ettől kell félniük a lányoknak, hisz így a cégük teljesen csődbe mehet.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon