MENÜ
  • Madonna lánya pólóval támogatja a melegeket

    Madonna lánya, Lourdes Leon nem csinál titkot a nézeteiből, főleg ha anyukája útját követheti. A lassan nővé érő lány egy, a meleg házasságot támogató pólóban mutatkozott a utcán.

    A tini ruhadarabján a következő felirat volt olvasható: “Legalizáljátok a melegeket: vonjátok vissza a 8-as határozatot – célozva arra a törvényre, mely kimondja, hogy California államban csak és kizárólag nő és férfi között történhet házasság.

    Az Államokban a napokban fontos téma lett a melegek házassága, főleg, mióta Barack Obama is kijelentette, hogy hisz az azonos neműek közti legális kapcsolatban.

    Lourdes úgy néz ki bőszen követi édesanyja útját: a híres anyuka ugyanis mindig is a melegek egyik fő szószólója volt, emiatt pedig például Szentpéterváron már azt követelik tőle, hogy mondja vissza turnéját. Erről egy korábbi cikkünkben már olvashattatok.

    Lourdes mellesleg már munkát is kapott a turnén: Madonna elmondása szerint az öltöztetők között fog dolgozni lánya, akit úgy néz ki nem félt a munkától.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon