MENÜ
  • Miből lesz idén Madonnának 108 milliárdja?

    Nézzünk bele Madonna pénztárcájába! Bár az énekesnő albuma csak az első hetekben domborított jól a listákon, és idei kislemezei sem voltak karrierje legsikeresebbei, úgy néz ki, anyagi gondjai azért nem lesznek a nagyasszonynak

    A Huffington Post értesülései szerint ugyanis az énekesnő – leginkább közelgő turnéja miatt – körülbelül 500 millió dollárt zsebelhet be az idén, ami 108 milliárd forintnak felel meg.

    Az énekesnő MDNA nevű világkörüli turnéja körülbelül 300 millió dollárt fog hozni a konyhára, ebből eddig 240 millió dollár a biztos, viszont hozzá kell tenni, hogy ez az adat még a dél-amerikai állomások bejelentése előtt született, és ezek körülbelül 40 millió dollárt érnek. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan meghirdetésre kerülnek az ausztráliai dátumok is.

    A zeneipar szakértői szerint az állomásokon kapható emléktárgyak – bögrék, pólók, kitűzők, turnékönyvek – körülbelül 75 millió dolláros bevétellel bírnak majd. Maddie-től ez nem is újdonság, hiszen eme tárgyakból származó bevételeiről eddig is híres volt, jelenleg csapata pedig még nagyobb hangsúlyt akar ezekre fektetni.

    Az énekesnő idén adta ki első parfümjét, mely 1990-es Truth or Dare című dokumentumfilmjéről kapta a nevét. A Women’s Wear Daily szerint a parfüm nagyjából 60 milliót hoz majd a konyhára.

    Belső értesülések szerint az énekesnő 10 milliós szerződést kötött a Smirnoff vodkával, mely az ő támogatásával rendezett az év elején táncversenyt, amelynek nyertese Madonna turnéjának csapatát képezi. Ezen felül nemrég jelent meg a vodka egy limitált kiadása Madonna arcával és albumával, utóbbinak egy speciális kiadványa is letölthető néhány remixel, melyet ugyancsak a Smirnoff névvel láttak el. Ezen felül a Smirnoff tévén keresztül is promótálni fogja a turnét.

    Várhatóan újabb 10 milliót kaszál majd Maddie turnéja közvetítési jogaival és a dvd-kiadással.

    Ezen felül Madonna könyvelője számolhat további 5 millió dollárral az énekesnő Material Girl elnevezésű kollekciójából befolyóan, de idén kerül a boltokba Madge első fehérnemű-kollekciója is!

    Az 500 millió dollárba nincs beleszámítva az MDNA című album befolyó összege, mely ugyancsak nem lehet túl kevés, belegondolva, hogy világszerte már több mint egymillió példány kelt el a korongból.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon