MENÜ
  • Lőrincz csalódott az ezüstérem miatt

    Habár végig remek formában volt, és igazán büszkék lehetünk az ezüstéremre is, a 66 kilogrammos kötöttfogású birkózók között induló Lőrincz Tamás végtelenül csalódott a helyezése miatt.

    A 2006-ban Európa-bajnok sportolónak azért nincs oka panaszra: karrierje fénypontja a londoni ötkarikás játékokon való szerpelése. A pekingi játékokon nyolcadik Lőrincz megállíthatatlanul menetelt a döntőig, a német Frank Stäblert két, az amerikai Justin Dashaun Lestert három menet alatt győzte le, és a kétszeres vb-ezüstérmes Manuhar Chadaja sem tartóztathatta fel az elődöntőben.

    “Tamás egész nap remekelt, nagyon motivált volt – értékelt Struhács György szövetségi kapitány. – A döntőben ugyan kikapott, de nem kell szégyenkeznie teljesítménye miatt.”

    A sportoló párja, a szintén birkózó Szabó Emese Kiskunfélegyházán, családi körben izgult kedveséért a döntő alatt. Egyáltalán nem lepte meg az eredmény, hiszen Tamás megígérte neki, hogy éremmel tér vissza.

    “Elmondhatatlanul boldog és büszke vagyok Tomira! Egész nap hol sírtam, hol nevettem a mérkőzéseit látva, olyan, mintha magam is átélhettem volna vele ezeket a csodálatos pillanatokat. Jó formában, lendületben volt egész nap, de a női megérzésem amúgy is azt súgta, Módos Peti és ő is jól szerepel majd az olimpián.”

    Már nyolc éve alkotnak egy párt, és a londoni játékok után sor kerülhet az összeköltözésre. Előbb azonban Lőrincznek össze kell szednie magát.

    “Nagyon csalódott vagyok, mert lehet, hogy eljutok még olimpiára, de ezt a pillanatot már sosem kapom vissza – kesergett a sportoló. – Egész nap úgy éreztem, jól megy a birkózás, nagyon közel voltam az aranyhoz.”

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon