MENÜ
  • Lorde és a pattanásai

    Az énekesnő ismét bebizonyította, hogy ő bizony egy közülünk.

    Habár az idei év egyik legnagyobb sztárjaként emlegetik, és számos Grammy-díjat zsebelt be, 17 éves kora ellenére Lorde még mindig hihetetlenül „normális”. Egyáltalán nem szállt a fejébe a hírnév, nem fürdik a dicsőségben (habár megtehetné) ehelyett inkább marad, aki eddig is volt.

    lordepatt

    Párizsi tartózkodása alatt pedig megosztott egy képet, amin az ágyában fekszik és pattanások elleni krémmel kezeli az arcát. A képet persze szinte mindenki imádta, ahogy ez a kommentekből kiderült.
    Lorde különlegessége, hogy most is két lábbal a földön áll és ő bizony nem szégyelli, hogy ki ő és, hogy honnan jött, mi pedig tiszteljük ezért, sőt úgy gondoljuk nem ártana másoknak is példát venniük róla!

    Vencel

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon