MENÜ
  • Lindsay ismét kés alá feküdt

    Az egykori tinisztár bájos arca már régen a múlté.
    Lindsay Lohan egykor bájos, fiatal színésznő volt, aki mára teljesen tönkretette magát. Az alkohol és a drogok megtették a hatásukat, és Lindsay arca teljesen elcsúfult.

    Persze nem csak ennek köszönheti a drasztikus változásokat. Tavaly óta egy furcsa hagyományt ápol, mégpedig ha bíróságon kell neki megjelennie, előtte ellátogat a plasztikai sebészéhez, hogy kicsit átszabja az arcát. 
    A műtét azonban nem sikerült tökéletesre, a botrányhősnő szája elég csúnyán lett feltöltve, és arccsontja is elég érdekesen néz ki, úgyhogy teljesen feleslegesen végeztette el ezeket a beavatkozásokat.
     
    Persze végülis volt miből áldoznia erre a szenvedélyére, hiszen a tavalyi Playboy fotózása után csillagászati összeget zsebelhetett be, aminek nagy részét már sikeresen is elköltötte.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon