MENÜ
  • Lezárta klip-trilógiáját a Kings of Leon

    Három részből álló videó sorozatot forgatott a legutóbbi, "WALLS" albumához kapcsolódóan a Kings of Leon, és a "Waste A Moment"-tel megkezdett, majd pedig a "Find Me"-vel folytatott sztori most a "Reverend"-del ér véget.

    Az október közepén megjelent “WALLS” a csapat 7. lemeze, és az elődeihez hasonlóan ez is meghódította a rajongókat, hiszen olyan országokban vezette az eladási listákat, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Skócia, Új-Zéland, Írország, Kanada és Ausztria. Magyarországon is bekerült a Top 40 albumok közé, a “Waste A Moment” pedig rendszeresen szólt a rádiókban.

    A 2003-as megalakulása óta a Kings of Leon több mint 18 millió albumot és 24 millió single-t adott el, öt kislemezük is bekerült a Billboard Hot 100-as listájára, valamennyi lemezük szerepelt a Billboard Hot 200-ban, három Grammy-, három NME-, kettő Brit- és egy Juno-díj tulajdonosai. Turnéik a világ minden pontjára eljutottak, és olyan fesztiválokon léptek fel főműsoridőben, mint a Lollapalooza vagy a Glastonbury.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon